"Volt olyan pillanat, amikor teljesen elszakadtam a valóságtól" - Rékasi Károly kifejezte egyet nem értését fia párválasztásával kapcsolatban: így tette világossá érzéseit.


Végre elérkezett az idő! Három csillagjegy számára a mai naptól kezdve jelentős könnyebbség várható az életükben.

Rékasi Károly és Détár Enikő fia nemrégiben a TV2 Párharc című műsorának korábbi évadában került a nézők figyelmének középpontjába, ahol akkoriban a párjával, Melittával szerepelt. A forgatás 2023 tavaszán zajlott, de mire a műsor végül adásba került, a fiatalok már külön utakon jártak. Jelenleg a 23 éves vállalkozó újra megtalálta a boldogságot, és Anasztázia mellett éli a mindennapjait.

Édesapjával remek kapcsolatot ápol Zsigmond, mindenben kikéri a véleményét, így a párkapcsolati kérdésekben is. A színész sosem adott kéretlen tanácsokat neki, csak akkor, amikor kérdezte.

- Ezen a téren (barátnők terén - a szerk.) már hoztam olyan döntést, ami több megfontolást igényelt volna. A jelenlegi páromat, akivel remélhetőleg leélem majd az életemet, mind édesapámék, mind édesanyámék kedvelik. Tényleg azt érzem, hogy elfogadták és szeretik. Apám mindig is kevésbé nyitott, mint anyám, ez klasszikus férfi-női hozzáállás. Édesanyám a saját lányaként tekint rá egyébként. Amikor elkezdtünk randevúzni és már összejöttünk volna, megmondtam neki, hogy számomra nagyon fontos, hogy ő hogyan viszonyul a szüleihez és akartam, hogy lássa, nekem milyen a kapcsolatom a szüleimmel. Nekem inkább ez volt a fontos, mintsem, hogy a szüleimnek mi volt a véleménye róla - árulta el Peller Mariann Benned élek című műsorában.

A Barátok közt korábbi népszerű szereplője megosztotta, hogy akadtak pillanatok, amikor nem tudta felfogni fia női preferenciáit, de mindvégig igyekezett elkerülni az ítélkezést felette.

Related posts