**Vanek Mester és a Kávéházak: Egy Kis Magántörténelem** Vanek mester, a város hírneves kávéházi figurája, mindig is különös vonzalmat érzett a kávéfogyasztás művészete iránt. Az ő története nem csupán a gőzölgő csészék és a kávéillat világában zajlik, h
Minden reggel, amikor leülök a számítógépem elé, egy új felfedezés izgalmával várom, hogy mivel lep meg a digitális világ. Az óriási memóriájú rendszereket – legyen szó a Google-ról, a mesterséges intelligencia különböző verzióiról vagy az Arcanum digitális hírlaptáráról – faggatom, és mindig lenyűgöz, hogy mennyi információ áll rendelkezésre csupán néhány kattintással. Ezek az egyszerűen elérhető adatbázisok szinte feleslegessé teszik a hagyományos lexikonokat és szótárakat, hiszen ha csak egy kis információra van szükségem, azonnal választ találok.
Hogy tovább ne csigázzam a hajnali olvasót vagy az éjféli újságböngészőt, nappali híveimet és az örök kekeckedőket, a tegnap is elém perdül egy olyan hír, miszerint (idézem): "A budapesti művészi életnek kiváló erőssége volt már évtizedekkel ezelőtt Vanek mester, a népszerű karikaturista. Valamennyi vezető élclap hasábjain jelentek meg rajzai, ötletes munkái. Vanek mester tegnap - azaz 1943. június 6-án - Marosvásárhelyre érkezett, és a közélet jelenlegi szereplőit akarja átmenteni a halhatatlanságnak." Az így kinyert hirezményt be szeretném illeszteni a készülő Időtár soron következő kötetébe, mint derűs színfoltot egy komor korból, amely nem sok jóval kecsegtet a továbbiakban sem - háború, nélkülözés, sorban állás, hősi halottak és deportálás, menekülések, bombázások, felszabadító seregek garázdálkodásai stb.
Nem vagyok éppen a tudományok mestere, így hát fogalmam sincs, ki ez a népszerű Vanek mester. Olyan, mintha Rejtő Jenő valamelyik regényéből lépett volna elénk. Ráadásul karikaturista, a gúnyrajzok virtuóza, aki a vásárhelyi közélet neves alakjait igyekszik ceruzájával megörökíteni. Bevallom, nagy rajongója vagyok a karikatúrának; gyermeki ártatlanságomat a Ludas Matyi színes lapjain edzettem (Kaján, Kasso, Vasvári Anna, Pusztai és társaik). Néha akadt néhány Urzica is a kezembe, de annak a humora az akkori nyelvi nehézségek miatt nem igazán jutott el hozzám. (Ma már más a helyzet, de sajnos Urzica már nem létezik – helyette viszont számos más rajzolmányt látok a sajtóban és a Facebookon, amit a környezetem mutat be néha.)
Szóval a mesterséges intelligenciához fordulok, és megkérdem, ki az a Vanek nevű karika és túrista. Erre mit ad isten, akarom mondani az intelligens mester, kidob nekem egy Lubomir nevű cseh személyiséget, minek olvastán erős kételyeim támadnak. Hogy a viharban, a háború alatt a Cseh Protektorátusból (ez volt Csehország a német megszállás alatt) idesereglik egy alak halhatatlanná tenni Májay doktort, a polgármestert vagy Mikó főispánt, Papp Károly polgármester-helyettest, vagy éppen Szobonya Béla kúriai bírót.
Továbbra is kérdezgetek, és szeretném pontosítani az információimat: egy magyar grafikusról van szó, aki a XX. század negyvenes éveiben tevékenykedett. Néhány másodpercnyi gondolkodás után megosztja velem, hogy a rendelkezésére álló források alapján felfedezett egy Vanek József nevű magyar grafikust. Ha úgy érzem, szívesen ajánlja, hogy további részletekkel is szolgálhat erről a művésszel kapcsolatban. Udvariasan, barátságosan, nem tolakodó módon, olyan természetességgel, mint egy régi vasúti tudakozó felelős tisztviselője, aki készséggel válaszol az érdeklődő utas kérdéseire, vagy mint egy gondos könyvtáros a British Könyvtárban, aki a legapróbb részletekig figyelmes az olvasók igényeire.
Jelen pillanatban elegendőnek érzem a régi újság, a Reggeli Újság felfedezését (főszerkesztője Kováts Elek, felelős szerkesztője Zsibó P. Béla), melynek teljes példányai valószínűleg csak a vásárhelyi városi vagy megyei könyvtár polcain találhatóak. Az említett lapszámban azt olvasom, hogy pünkösd idején – amely az adott évben június 12-14-re esett – a mindenható és ugyanakkor tehetetlen közélelmezési hivatal 1400 kilogramm kávét és hasonló mennyiségű teát oszt szét a lakosság egyedei és családjai között, hogy enyhítse a hiányt. Ez a mennyiség hatalmas szám egy olyan városban, ahol már hetek óta nem lehetett kávét és teát kapni, sok más nélkülözhetetlen termék mellett. A hivatal jól tudja, hogy egy 45 ezres település számára ez csupán csepp a tengerben. Az egyének maximum 5 deka teát és 10 deka kávét kaphatnak. Azonban azok az agglegények és aggleányok, akik rendszeresen látogatják a kávéházakat, kifőzdéket és teasalont, és ott rendelik meg maguknak az áhított italokat (a pincérek sajnálkozó, tehetetlen nézésétől kísérve), ne is reménykedjenek, hogy számukra is jut ebből az egészből. Sorban ne álljanak, mert a kereskedő már ránézésre is tudja, hogy egy ilyen kisvárosban, mint Vásárhely, ki az, aki egyedül kóborol az élet útjain, és kávéházakban tölti az idejét.
