Rendkívül aggasztó a helyzet a szomszédos területen: a parajdi sóbánya bezárta kapuit. Az Agrárszektor által közölt információk szerint a helyi közösség számára ez súlyos következményekkel járhat.

Az utóbbi napokban komoly erőfeszítéseket tettek a parajdi sóbánya utolsó épen maradt részének, a Telegdy-részlegnek a megmentése érdekében. Csütörtök délelőtt azonban kénytelenek voltak feladni a harcot, miután a víz behatolt az 1991 óta működő tárnákba. A sóbánya bejáratát lezárták. Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) csütörtöki nyilatkozatában megerősítette, hogy a Telegdy-bányarész megmentése már nem lehetséges. Figyelmeztettek arra is, hogy a föld alatti sókészlet, valamint a bányászat során használt berendezések és gépek is veszélybe kerültek, mivel nem minden eszközt tudtak időben kimenteni – számolt be róla a maszol.ro.
Nem sikerült megóvni a parajdi sóbánya egyetlen még épen maradt részlegét, a víz csütörtökön késő délelőtt utat talált a Telegdy-részlegbe - közölte a létesítmény vezetőivel történt egyeztetést követően Nyágrus László, Parajd polgármestere. A település vezetője a portálnak elmondta, hogy jelenleg próbálják kimenteni a gépeket, az eszközöket, miután a beton védőgátak kialakítása nem járt eredménnyel. A település vezetője elkeseredetten jegyezte meg: nem tudja, mi következhet még ezek után.
Az Országos Sóipari Társaság csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozták, hogy mindent elkövetnek az esetleges újranyitás és a sókitermelés újjáindítása érdekében. Kiemelték, hogy teljes mértékben támogatják a parajdi közösséget ezekben a nehéz időkben. Továbbá, erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy mérsékeljék a sóbányát ért katasztrofális esemény következményeit. A beszámolójuk alapján nem csupán a bányában található sókészletek veszélyeztetettek, hanem a bányászat során használt berendezések és gépek is súlyosan károsodtak.
A portál egy parajdi olvasója a helyszínről erősítette meg, hogy az utolsó bányarészt is el kellett hagyniuk a mentést végző dolgozóknak. Az 1991-ben elkészült Telegdy-részleg volt az utolsó, amit megpróbáltak megmenteni a későbbi esetleges kitermelésnek, az odavezető utat igyekeztek egy faácsolat közé öntött beton védemi gáttal megóvni a beömlő víztől. Mint mondta,
Teljesen elkészítették az ácsolatot, és abban betont öntöttek. Most úgy fest, hogy a víz már elérte, és áthullámzott rajta, befolyva mellette. Az utolsó remény is szertefoszlott, úgy tűnik, nincs már semmiféle lehetőség a megmentésére.