A düh marketingjének világa izgalmas és sokszínű, hiszen a frusztráció és az érzelmek kiaknázása lehetőséget teremt a figyelem felkeltésére. A "tekenőzés" mint fogalom megjeleníti azt a dinamikát, amikor a vállalkozások a dühös vagy elégedetlen fogyasztók
A legutóbbi írásomban, amely A valóság illúziója címet viseli, azon töprengtem, mennyivel hasznosabb lenne, ha egy fokkal szkeptikusabban közelítenénk az interneten ránk zúduló információkhoz. Képzeljétek, nem számítottam arra, hogy azonnal megkapjuk a tökéletes, egyben sokkoló példát, ami mindezt szemlélteti és figyelmeztet minket.
Pottyondi Edina dühkitörése nem maradt el, miután úgy érezte, hogy "a Fidesz helyi janicsárjai" minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák fellépését Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen. Azt állította, hogy egy szisztematikus hadjárat indult ellene: "telefonálgatás magas rangú személyektől, nyugdíjas kommandók aktivizálása, valamint közösségi médiás hecckampány" - fogalmazott. Szavai szerint a fenyegetések között szerepeltek verekedés, balhék és tojásdobálás is.
Sokan bedőltek a történetnek, sőt, akadtak, akik úgy érezték, kötelességük védelmezni a momentumos politikusból átalakuló kormánykritikus influenszert. Szekunder szégyenérzetük dőlt belőlük, hiszen udvarhelyi, szentgyörgyi, székely identitásuk vagy erdélyi magyarságuk miatt feszültek a helyzetre. Azonban, mint később kiderült, olyan lóra fogtak, ami az indulás előtt már meg sem mozdult a derbin. Más szóval, a történet, amely mellett kiálltak, nem igazán tükrözte a valóságot, s legjobb esetben is csupán csúsztatásnak minősül. Most pedig egy kis zűrbe kerültek, a hümmögésük messziről hallatszik. Van, aki már törölte a posztját, amire reagált, mások finomították az álláspontjukat, és akadnak olyanok is, akik most, saját elfogult véleményeik ellenére, az érem másik oldalát lájkolják. A kárörömnek van egy különös, törvényszerű perverzitása (néha én is engedek ennek a kísértésnek, ha senki nem figyel), hiszen rendkívül szórakoztató látni, ahogy egyeseknél a képmutatás még a lájkok konzekvencia nélküli osztogatásában is megnyilvánul.
Na, de mi is történt valójában? Megérkezett egy civil, aki alaposan utánajárt a dolgoknak, és ezzel akaratlanul is példát mutatott arra, hogyan kellene helyesen végezni a tényfeltárást. A "független, objektív sajtó" álarca mögött rejtőző szubjektivitás már a témák kiválasztásánál is felsejlik, hiszen hajlamosak elkerülni, hogy bemutassák az "igazság" másik aspektusát is.
Megtette helyettük egy hölgy, Barabás Enikő, aki utánajárt Pottyondi Edina állításainak, és kiderítette, hogy Udvarhelyen a három lehetséges helyszínből egy - ismeretlen okból - valóban visszamondta a rendezvényt, a másikat meg sem keresték, a harmadiknál pedig a produkciós iroda mondta le a fellépést, mielőtt választ kaptak volna. Tehát lett volna lehetőség az előadásra. Viszont az eladott jegyek száma nem volt túl meggyőző: Váradon kb. 100, Vásárhelyen és Csíkszeredában 150-150 fogyott, és ezek egy része is valószínűleg az udvarhelyieké. Barabás szerint a félretájékoztatás és a felesleges indulatkeltés okozta a legnagyobb kárt.
Beszéltem vele (Barabás Enikővel), aki elmondta, csak egy dolog érdekelte: volt-e lehetőség arra, hogy Pottyondi Edina eljöjjön Udvarhelyre, vagy valóban politikai okokból meghiúsították a fellépését?
Úgy tűnik, nem történt politikai tiltás. Talán szervezési hiba, gerillamarketing vagy akár műbalhé történt. Vagy ezek vegyülete. Már javában zajlik a bizonyítványmagyarázás, a szerecsenmosdatás.
Nem kérdés, hogy a "tekenőzés" és hasonló, elfogadhatatlan gyalázkodások, gyűlöletkeltő megnyilvánulások sajnos mindennaposak az internetes közéletben. Pottyondi esete különösen kiemelte ezt a problémát. Szomorú, hogy ilyen jelenségekkel kell szembenéznünk. Bízom benne, hogy elérkezik az a pillanat, amikor az efféle viselkedésnek valóban következményei lesznek, és senki sem fogja a "szólásszabadság" védelmére hivatkozva elkerülni a felelősségre vonást.
Ami pedig Pottyondi Edinát illeti, talán a jövőben mégiscsak lesz lehetősége élőben, a Küküllő partján is beszólni az udvarhelyieknek (amire sok szempontból rendesen rászolgáltunk). Csupán az a kérésem, hogy az "aljas gazemberek", "egyen meg benneteket a medve, buz*k"-féle kultúrharcot ne dühből, hanem humorral tálalja. Ezzel talán meg is nevettethet minket. Egy kis nevetés még a legkeményebb politikai viták közepette is sokkal inkább elérheti a célját, mint a szónoki hévvel dobált tojás.
