Jelenleg tartós rendellenesség figyelhető meg a Föld mágneses terében.
A kutatók hosszú évek óta figyelemmel kísérnek egy dinamikus, folyamatosan átalakuló területet, ahol a bolygó mágneses mezeje jelentősen gyengébb.
A NASA folyamatos figyelemmel kíséri a Dél-atlanti mágneses anomáliát, amely Dél-Amerika és Délnyugat-Afrika között található. Ez a különleges terület azzal tűnik ki, hogy a Van Allen sugárzási öv, amely a töltött részecskéket tartalmazza, itt nem a megszokott 600 kilométeres magasságban, hanem csupán 200 kilométer magasságban terül el - számol be róla a Science Alert.
Az anomáliát még 1958-ban fedezték fel, és azóta a megfigyelések azt mutatják, hogy a Föld mágneses mezejének gyengülésével párhuzamosan az északi, északnyugati, valamint keleti irányokban folyamatosan növekszik. A legfrissebb mérések 2021-ben történtek egy CubeSat miniműhold segítségével, amely alapján úgy tűnik, hogy az anomália a két részre válás irányába halad.
Egy fordított polaritású helyi mező jelentős növekedésen megy keresztül a Dél-atlanti térségben, ami következtében az intenzitása alacsonyabbá válik a környező területekhez képest.
- magyarázta a NASA geofizikusa, Weijia Kuang, kiemelve a kutatás fontosságát.
A jelenség nem egyedi, hanem visszatérő legalább 11 millió éve és nincs közvetlen összefüggésben a Föld többszázezer évente bekövetkező mágneses pólusváltásával.
A jelenlegi ismereteink alapján a bolygónk mágneses mezeje a Föld belsejében található óceánnyi mennyiségű olvadt vas örvényléséből származik. E folyamatot befolyásolja az Afrika alatt, körülbelül 2900 kilométer mélységben elhelyezkedő, úgynevezett alacsony nyírási sebességű sűrűbb zóna.
Az anomáliának az a következménye, hogy az alacsony pályán keringő műholdak kevésbé élvezik a bolygót körülvevő mágneses pajzs védelmét a kozmikus sugárzással szemben. Ennek következtében gyakoribbá válnak a Napból érkező nagy energiájú protonok ütközései, amelyek fedélzeti meghibásodásokat és zárlatokat okoznak.