Szele Tamás "Baljóslat" című műve különleges atmoszférát teremt, amelyben a feszültség és a titokzatosság szövik át a cselekményt. Az író mesterien játszik a szavakkal, hogy az olvasót egy olyan világba vezesse, ahol a sorsfordító események és a rejtélyes
Szilveszter napján különösen kihívást jelent újságot szerkeszteni, hiszen ilyenkor két fő lehetőség áll előttünk. Az egyik, hogy egy aktuális hírt vegyünk górcső alá, és elemezzük azt a megszokott módon, mintha ez a nap csupán egy lenne a naptárban. Ez a megközelítés tiszteletteljes, de az olvasóink nem ezt várják el tőlünk. Ma mindenhol az év legfontosabb eseményeit összegzik, ami, bár népszerű, nem feltétlenül a legjobb választás. Hiszen ki tudhatja, hogy a most talán jelentéktelennek tűnő történések hogyan formálják majd a jövőt, mondjuk 2025-re?
Ha a múlt árnyéka helyett inkább a jövő fényes lehetőségeivel foglalkozunk, érdemes elmerülni a lehetőségek tengerében. Mark Twain szellemes megjegyzésével élve, valóban nem könnyű a jövő titkait felfedni, sőt, a jóslás gyakran a legnagyobb kihívások közé tartozik. Ezért is kérem, hogy a következő spekulációimat ne tekintsük előrejelzéseknek, csupán egyfajta gondolatébresztő kísérletnek. Még én magam sem lehetek benne biztos, hogy a jövő fogalmai valóságot öltenek. Talán egyes esetekben még az is kedvező, ha elvétve tévedek. Tehát, nézzük meg, mit várhatunk a világpolitika színpadán 2025-ben! Milyen irányokba mozdulhat el a globális dinamika?
A Föld bolygó jelenlegi helyzete egy rendkívül összetett polikrízis, ahol a különböző válságok szoros kapcsolatban állnak egymással. Ezek a problémák nem csupán párhuzamosan léteznek, hanem kölcsönösen gerjesztik és befolyásolják egymást. Éppen ezért rendkívül nehéz lenne a válságövezetek eseményeit külön-külön és önállóan elemezni. Egy moszkvai vagy teheráni döntés például közvetlen hatással lehet Kijev vagy Jeruzsálem politikai irányvonalára, és ez még Washington szerepét sem érinti. A globális összefonódások miatt a helyzet valóban bonyolult, és minden egyes lépés jelentős következményekkel járhat a nemzetközi színtéren.
Mifelénk gyakran felmerül az a kérdés, hogy vajon jövőre béke vár-e Ukrajnára. Nos, személy szerint nem sok esélyt látok erre. A tárgyalások lehetősége is meglehetősen korlátozott, amíg a Kreml ragaszkodik a megvalósíthatatlan követelményeihez, amelyek között Ukrajna teljes kapitulációja is szerepel. Jelenleg pontosan azt tapasztaljuk, mint tavaly ilyenkor: mindkét fél igyekszik a saját pozícióját erősíteni, hogy ha elérkezik az idő a valódi tárgyalásokra, előnyben legyen. De mivel ilyen megbeszélésekre nem látszik kilátás, marad a folyamatos feszültség és huzakodás. Egy másik izgalmas kérdés, hogy Donald Trump miként lép be ebbe a konfliktusba. Félő, hogy az "America first" elvének jegyében súlyos következményekkel járhat. Trumpot nem szabad felelős és átgondolt politikai szereplőként kezelni; ő a világpolitika egyik legnagyobb kiszámíthatatlansági tényezője, érzelmei vezérlik döntéseit, és nem igazán foglalkozik tetteinek következményeivel. Bár néhány kollégájához, például Putyinhoz és Kim Dzsongunhoz hasonlóan ő is impulzív, Hszi Csin-ping már egy fokkal megfontoltabb politikai játékosnak számít.
Mindenesetre patthelyzetet látunk, amit erősen befolyásol az orosz gazdaság düledezése. Régi vatnik érv, hogy az Oroszországi Föderációban "a periódusos rendszer minden eleme megtalálható", ami bizonyos szempontból igaz is, csak az a nem mindegy, miből mennyi van. Ráadásul az, hogy még nem dőlt össze pénzügyi okokból az egész Szent Oroszhon mindenestől, egyrészt a hadiipar erőltetett fellendítésének köszönhető, másrészt az országba beáramló kínai tőkének és iparnak. Azonban Kína kezd egyre óvatosabb lenni, nem kívánja európai piacait kockáztatni egy maximum ideológiai alapú orosz szimpátia kedvéért - és ne feledjük, Afrikában és Közép-Ázsiában ez a két hatalom egymás riválisa (sőt, Közép-Ázsiában Kína áll nyerésre, Afrikában viszont mondhatjuk, hogy döntetlenre áll a játszma). Sőt, egyre gyakrabban hallani Kína területi igényeiről is Oroszországgal szemben, tehát a nagy barátságból hamar lehet nagy konfliktus is.
Moszkva viszonya Iránnal is egyre romlik, aminek csak egy látható tünete a Zangezur-folyosó körüli vita: valójában arról van szó, hogy Irán az elmúlt fél évben elveszítette évtizedek alatt kiépített középhatalmi státusát a Közel-Keleten. A Hezbollah és a Hamász majdnem teljes bukása miatt minimálisra csökkent befolyása a térségben, ráadásul oda van Libanon és Szíria is, az "Ellenállás Tengelye", ami egy éve még komoly tényezőnek számított, mostanra jelentéktelenné vált. A houthik még kitartanak, ma is rakétákat indítottak saját állításuk szerint részben egy jeruzsálemi erőmű, részben a tel-avivi Ben Gurion repülőtér, részben pedig egy amerikai repülőgép-hordozó ellen. Az erőmű ellen indított rakétát elfogta az izraeli légvédelem, a repülőtéren nem tudnak találatról, a repülőgép-hordozó meg köszöni, jól van, és már készül viszonozni az üdvözletet. Szóval, a houthik igyekeznek ugyan, de nem sok sikerrel. Ugyanakkor az Iránnal szomszédos Afganisztán fegyveres konfliktusba keveredett Pakisztánnal (támadjunk meg egy sokkal népesebb nukleáris hatalmat, mi baj lehet belőle?), így aztán Teheránnak arrafelé is okos figyelnie, főleg, mivel Kabullal híresen rossz a viszonyuk. Összegezve: Irán egy ideig még képes lesz ellátni Moszkvát fegyverekkel, de ennél többet belátható időn belül már nem tehet, és odavannak a hatalmi álmai.
Észak-Korea helyzete korántsem kedvező: a világ által szinte teljesen elzárt Remetekirályság most az ukrajnai konfliktust próbálja kihasználni, hogy visszanyerje a nemzetközi politikai porondot. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a Moszkva által propagált "multipoláris világ" ténylegesen egységes legyen, ami jelenleg nem áll fenn. A "globális Dél" országai annyira eltérő irányokba húznak, ahányan csak vannak, így az a posztszovjet eszméken alapuló "antikolonialista kolonializmus" a gyakorlatban, eltekintve a különböző propagandaiszéktől és hivatalos közleményektől, nem sokat ér. Az észak-koreai csapatok harcolnak a Kurszki Területen, és bár komoly veszteségeik vannak (nem, kedves Pesti Srácok, a pletyka, miszerint "senki sem látta őket, olyanok, mint Columbo felesége", nem igaz), a harci eredményeik elmaradnak. Ennek talán az az oka, hogy ezek az elitnek titulált egységek teljesen más harcmodorra lettek kiképezve. Sokkal könnyebben győznének le egy rizsföldet, mint egy ukrán lövészt. Phenjan viszont sosem fogja ezt belátni, így az észak-koreai erők ukrajnai bevetése valószínűleg folytatódik. Kim Dzsongun viselkedése pedig legalább annyira kiszámíthatatlan, mint Trumpé, ami azt jelenti, hogy bármire képes, így sajnos folyamatos figyelmet igényel.
Tajvan fölött továbbra is sötét viharfelhők gyülekeznek, már annyira régóta, hogy szinte mindenki hozzászokott ehhez a feszültséggel teli állapothoz. Én személy szerint nem tartom valószínűnek, hogy ha az Egyesült Államok nem vezetne be drasztikus védővámokat a kínai termékekre (ami sajnos egyre valószínűbbnek tűnik), a tajvani helyzet drámaian eszkalálódna. Minden érintett fél számára kedvezőbb lenne, ha egy tartós krízis fennmaradna, de háború nem törne ki – ahogy Churchill is mondta: „soha ne hagyjunk kárba veszni egy jó kis válságot.” Ugyanakkor az Egyesült Államok nem képes egyszerre figyelni a Közel-Kelet, Ukrajna és Tajvan helyzetére. Egy konfliktust talán kezelni tud, lehet, hogy kettőt is, de három válságövezet már túl nagy teher lenne, még a NATO számára is.
Afrikában kezd érdekes helyzet kialakulni. Míg a Száhel-övezet államai egymás után kerülnek orosz befolyás alá, Kína gazdasági dominanciája teret nyer az egész kontinensen. Ez abból is látható, hogy Peking most már nem első sorban a nyersanyagok kitermelésére koncentrál, hanem egyre gyakrabban lépnek fel a kínai cégek fegyverszállítóként is. Ahol nincs konfliktus, ott okoznak, vagy ők, vagy az oroszok, ha egyikük sem, a szalafita terrormozgalmak, így gondoskodva arról, hogy ne csappanjon meg az igény a fegyver és a lőszer iránt. Dél-Amerikában is zajlottak kísérletek ilyen befolyás megszerzésére, de egyelőre nem sok sikerrel (itt a kubai haditengerészeti támaszpontra gondolok, mely eredetileg orosz lett volna, de végül most mégis kínai).
Az élet színesebbé tételéhez 2024-ben újra megjelent a poraiból az ISIS és az Al-Kaida is. Komoly terrortámadásokkal adták tudtunkra, hogy nem szabad őket alábecsülni, hiszen a világ bármely pontján képesek lecsapni. Mivel már nem alakítanak ki földrajzilag körülhatárolt államalakulatokat, a velük való megküzdés még nagyobb kihívást jelent.
2024-ben ezek szerint mintha mindenki tigrissz..., na jó, tigrisszőrt reggelizett volna, de minden nap. Ez csak romlani fog jövőre: 2022-2024 között kitörtek a konfliktusok, 2025-ben már a harcok következnek. Ráadásul a technikai fejlődés minden korábbinál veszélyesebb fizikai és szellemi fegyvereket ad a harcoló felek kezébe, ideértve a propagandát is, ami lassan fontosabb fegyverneme a korszerű háborúknak, mint a gyalogság. Ez a mesterséges intelligencia fejlődésével és terjedésével tökélyre fog jutni, már most is vannak olyan médiumok, amelyeket az első betűtől az utolsóig MI készít. Olyanok is, de az átlagízlést kiszolgálják, azt meg nincs kin számon kérni, hogy hazudnak. Mindenesetre a 2025-ben várható nem kevés konfliktusban jelentős szerepet fognak játszani a célkeresztbe vett országok azon tulajdon polgárai, akiket elhülyített az ellenséges propaganda. Az idei szuperválasztási évben is jól megfigyelhető volt a deepfake bevetése és a különböző orosz dezinformációs műveleteket (különös tekintettel a "Dopplegängerre") sem feledhetjük. A romániai választások jó példáját mutatták annak, mire lehet képes a szakszerű visszaélés a közösségi oldalak algoritmusaival, és persze az a nem elhanyagolható mennyiségű pénz, amelyről egyedül Gerogescu állította, hogy nem létezett soha. De a moldovai vagy grúz választásokra is rávetette árnyékát a Kreml, az amerikai elnökválasztásról pedig nem is érdemes már szót ejteni. Ott sikerült a lehető legrosszabb jelöltet bejuttatni a Fehér Házba, nála rosszabb - kis túlzással - még a hálaadásnapi pulyka se lett volna. Bár szellemi képességei alapján lehetne partnere Trump a madárnak.
Putyint természetesen újra megválasztották, és bevallom, hogy kicsit izgatottan figyeltem az eredményeket... Vajon megkapja azt az egyetlen jelöltet azonnal? De a matematikai lehetetlenség nem következett be, így most azon morfondírozunk, mikor és miért hajlandó végre véget vetni a világ felforgatásának. Jelenleg úgy tűnik, hogy a "örök háború" koncepcióját valósítja meg, amelyet Szurkov dolgozott ki, noha ő maga már a háttérbe szorult és csendben tengeti napjait odincovói dácsájában. Ha ugyanis végre béke köszöntene, Putyin hatalmát semmi sem védené többé. Jelen pillanatban számára a háború a legjobb opció, akármilyen áron, hiszen utána csak a káosz vár rá.
Körülbelül így néz ki a világunk, ha hátrább lépünk kicsit a térképtől és alaposabban tekintjük azt. Meglátásom szerint 2025 folyamán fegyveres konfliktusok várhatóak az eddigi helyszíneken kívül Közép-Ázsiában és Afrikában, mindkét helyen orosz és kínai erők között, valamint feltételezhető az orosz-kínai-iráni kapcsolatrendszer végletes megromlása és felbomlása is. Ez viszont nem fogja megoldani az egyelőre még csak alakuló, de az eddigieknél majd sokkal komolyabb problémákat okozó alapgondot: az amerikai-kínai viszony megromlását, ami a világ többi államát óhatatlanul vagy az egyik, vagy a másik fél táborába kényszeríti . Ilyen szempontból - amennyiben Kína fenntartja félhivatalos területi követeléseit Oroszországgal szemben - az sem zárható ki, hogy Moszkva és Washington mához egy évre szövetségesek lesznek Peking ellenében. Bár ehhez el kellene még dőlnie az ukrajnai és közel-keleti helyzetnek is.
"Forró pont" még - bármennyire is abszurd ez - az Északi-sarkvidék területe is, melyért már megindult a vetélkedés, hiszen ez a roppant övezet a globális felmelegedés miatt hajózhatóvá kezd válni, sőt, a tengerfenék ásványkincsit is ki lehet majd termelni onnan. Újabb tökéletes helyszín egy hármas - orosz-kínai-amerikai - egymásnak feszüléshez, és erre mindenképpen sor is fog kerülni, ugyanis az új útvonalak jelentősen lerövidítik a kereskedelmi szállítmányok célba érési idejét, tehát aki felügyeli a sarkvidéket, felügyeli a világgazdaságot is.
Különböző nézőpontokat mérlegelve, Skandinávia és a Baltikum is potenciálisan veszélybe kerülhet orosz agresszió miatt.
Magyarország geopolitikai jelentősége viszonylag csekély, és talán így van ez jól. Egy "tényezővé" válás számos nehézséggel járna, hiszen ez gyakran háborús konfliktusokkal és rakétatámadásokkal is együtt jár. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében talán érdemesebb a háttérből figyelni, minthogy a középpontba kerüljünk.
Ez a helyzet körülbelül így fest, és ezekre a folyamatokra lehet számítani – vagy éppen ellenkezőleg. Előfordulhat, hogy eddig ismeretlen események hatására minden megváltozik: ezért arra kérek mindenkit, hogy ezeket a sorokat inkább gondolkodásként és spekulációként kezelje a világpolitika színteréről, és semmiképpen se tekintse jóslatnak.
Elég bajom van nekem így is, nem akarok még prófétának is állni, hamisnak meg főleg nem.
