Soltész Miklós: A jólét és a lehetőségek, amelyeket élvezhetünk, az idősebb generációk áldozatos munkájának és hősiességének gyümölcsei.
A mi feladatunk az, hogy az itt élő népek és népcsoportok békességben éljenek, mert akkor nehezebb újra egymásnak feszíteni népeket és országokat - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós emlékeztetett, Vállajról és a szomszédos Mérkről csaknem ötszáz embert hurcoltak el, a környékről pedig, a szatmári svábok közül több mint ötezret. "Legnagyobb bűnük az volt, hogy németül beszéltek vagy németek voltak az őseik" - mondta, megjegyezve, hogy ezeknek az embereknek német volt a kultúrájuk, de mellette magyarnak, kereszténynek, katolikusnak, reformátusnak, evangélikusnak vallották magukat. Hozzátette, az akkori Magyarország területéről mintegy 300 ezer ember tűnt el vagy szenvedett a málenkij robot során.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a munkatáborokban szenvedett emberek tiszteletet, méltóságot és elismerést érdemelnek. Rámutatott, hogy sokan, akik túlélték ezt a borzalmas időszakot, évtizedeken át kénytelenek voltak titkolni élményeiket és szenvedéseiket.
Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a múlt bűneinek felelevenítése, hogy azok ne ismétlődjenek meg. Kiemelte, hogy a történelmi események ismerete nélkül nem tudjuk elkerülni a hibákat. Rámutatott arra is, hogy jelenleg is tanúi vagyunk annak, hogyan manipulálják a nagyhatalmak a helyzetet gazdasági érdekek, fegyverkereskedelem és a gazdasági átalakulások céljából.
Kijelentette, hogy bíznunk kell abban, hogy a háború Ukrajnában véglegesen befejeződik, és abban is, hogy azoknak az áldozatoknak, akik életüket vesztették vagy a málenkij robot nyomorát cipelni kényszerültek, nem volt hiábavaló a szenvedésük. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a mai Magyarországon és Közép-Európában tapasztalható jólét és lehetőségek az elődeink, az idősebb generációk áldozatainak gyümölcse.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője ünnepi beszédében megköszönte az emlékmű megalkotóinak munkáját. Úgy fogalmazott, a mi generációnk nemes küldetése, hogy emlékezzünk azokra a hősökre, akik elszenvedték a málenkij robotot.
Az önkormányzat állíttatta kőből készült emlékművet Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi megyés püspök szentelte meg.