"Nem állunk meg!" – Hadházy Ákos vezetésével demonstráció zajlik az Erzsébet hídon.


Az egyetemisták már délután elkezdték a demonstrálást

A szervezők tájékoztatása szerint a hallgatói ellenállás új szakaszba lépett, és a gyülekezési törvény ellen irányuló tüntetéssorozat ma délután fél 4-kor vette kezdetét. Az egyetemisták a Mikszáth Kálmán téren gyűltek össze, ahol rövid, de lényegre törő beszédek hangzottak el, majd a tömeg átvonult a Szabad sajtó útra, hogy csatlakozzanak Hadházy Ákos által szervezett demonstrációhoz. Fél 4 előtt a Szabadság híd pesti oldalán már a rendőrség is megjelent, helyszíni tudósítónk információi szerint körülbelül egy tucat rendőr és hat-hét kisbusz tartózkodott ott.

A Mikszáth Kálmán téren, a tüntetés előtt néhány perccel, körülbelül ötven diák gyűlt össze. A kezdés pillanatában már durván százhúszan voltak jelen. Imre Marcell, az esemény egyik kezdeményezője hangsúlyozta, hogy közösen kell üzenniük az egyetemistáknak: van jövőjük. Kifejtette, hogy céljuk precedens és platform létrehozása a hallgatók számára, valamint példamutatás a diákok körében.

A másik szervező, Hughes Alex, az újvidéki tragédia körüli eseményeket és az ezt követően Belgrádban kibővülő, számos résztvevőt vonzó szerb tüntetéseket elemezte. Ezek a demonstrációk a hallgatók kezdeményezésére indultak és folytatódtak. Alex hangsúlyozta az egyetemek közötti együttműködés fontosságát, kijelentve, hogy "mi magunk vagyunk a remény képviselői, ha szükséges". A kormány gyülekezési jogot korlátozó intézkedéseire reagálva határozottan kijelentette: "Ez a mi terünk, ezek a mi utcáink, mi birtokoljuk az egyetemeinket és a hídjainkat."

A hallgatók ezután a Szabad sajtó útja felé vették az irányt, miközben többen lelkesen skandálták, hogy "hallgatók, nem hallgatunk". A Baross utcán pedig azt kiabálták, hogy "aki dudál, velünk van", de a helyszíni tudósítónk megfigyelése szerint senki nem dudált. A menet rendőri kísérettel haladt, az Üllői úton a kerékpársávban vonultak. A forgalom zavartalan maradt, ám itt már többen visszatudtak dudálni a skandálásra válaszul.

Related posts