Friss hír: A budapesti repülőtéren egy gép leszállás után kisodródott a kifutóról - értesült a Ripost.
Az athéni gép a leszállás után csúszott le orral a pályáról. A repülőtéren azonnal a segítségére siettek.
A Ripost értesülései alapján ma délután kisebb pánikot keltett egy leszálló repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Információink szerint az Athénból érkező járat a landolás után orral előre eltért a kifutópályától, és a gép eleje elhagyta az aszfaltcsíkot.
Az Airbus A320-as repülőgép délután egy óra körül emelkedett a levegőbe Athénból, majd a tervezett időpontban, nagyjából délután kettő óra után, sikeresen landolt Magyarországon, ahol minden probléma nélkül érkezett meg. Azonban a kifutón haladva váratlanul megcsúszott, és az orra lesiklott a pályáról. A legfrissebb információk szerint a gép félig a füves területre csúszva állt meg. Az incidensről azonnal értesítették a reptér segítségnyújtó egységeit, és hamarosan két esetkocsi érkezett a helyszínre. Rövid időn belül több jármű is csatlakozott a mentéshez, így már négy segítő érkezett, hogy támogassák a bajba jutott gépet és a pilótát.
Ez idő alatt a gép az érintett reptéri kifutó pályatestét is blokkolta, ami a többi gép esetében felfordulást is okozhatott, ugyanis ilyen esetben a pályatestet is blokkolja a hatalmas monstrum. Bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta az esetet, információink szerint sem a gépen ülő utasoknak, sem pedig a személyzetnek nem esett baja, senki nem sérült meg. Rövidesen el is hárították az apróbb vészhelyzetet: délután három óra környékén a gép mozgásba lendült, majd a segítségére siető biztosító autók konvojában visszatért a pályára, és elérte végső célját, végül pedig az utasok is elhagyhatták a járatot.