Felfedésre kerültek sokkoló részletek – így alakították ki Kádárék a megfigyelésre épülő, mindent látó állami rendszert.

Fedezd fel az állambiztonság világát egy újonnan megjelent kötet révén, amely részletesen bemutatja a magyar hírszerzés 1950 és 1970 közötti izgalmas történelmét. Recenziónkban mélyebbre ásunk e korszak titkaiba!

Izgalmas új kötet jelent meg Pál István történész tollából, melynek címe New York-Washington-London. Fejezetek a pártállami hírszerzés angol-amerikai osztályának történetéből, 1950-1970. A kötet célja nem egyéb, mint hogy bemutassa az állambiztonság keretében működő magyar hírszerzés 1950 és 1970 között az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végrehajtott műveleteinek legjellemzőbb eseteit, amelyek az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és az 1953 utáni Belügyminisztérium (BM) külföldön folytatott tevékenységéről adnak kórképet.

A második világháború végét követően fontos megemlíteni, hogy az Államvédelmi Osztály (ÁVO) 1946 októberében kezdett el aktívan foglalkozni a hírszerzéssel és kémelhárítással a II. alosztály keretein belül. Ezt követően alakult meg az ÁVH, amelynek B-ügyosztálya a belföldi elhárítással és a határon túli hírszerzéssel foglalkozott. 1962 augusztusától egy olyan struktúra jött létre, amely lényegében a rendszerváltásig megmaradt: a Belügyminisztérium III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége alatt működött az I. Csoportfőnökség, amely a hírszerzés feladataiért felelt, míg a II. Csoportfőnökség a kémelhárítással foglalkozott.

Egymást érték a koncepciós kémperek, és ha néha valódi ügynök akadt horogra - például a jugoszláv állambiztonsággal, az UDB-vel való "összecsapások során" -, az árulókat gyakorta kivégezték. 1956 után viszont szemléletváltás volt a magyar hírszerzésnél is, megjelentek a képzett, nyelveken beszélő tisztek, akik képesek voltak elbűvölni a nagykövetségek személyzetét a fogadásokon, de közben megvolt a képességük arra is, hogy hálózatot építsenek.

Míg a lengyel hírszerzés a diaszpóra révén rendkívül aktívan tevékenykedett az Egyesült Államokban, Magyarország ezzel szemben a Vatikánt jelölte meg kiemelt célpontként, ahol jelentős és jól kiépített információs hálózattal rendelkezett.

A kiragadott, izgalmas történetekből egyértelműen kirajzolódik a kádári hírszerzés működése, amelyet az olvasó részletesen megismerhet. Vegyük például a "Londonból Perugiába" című tanulmányt! Ez a narratíva tökéletesen illusztrálja a nyugatra menekült egyetemista nők sorsát. Delfin Éva az életét a nyugati világban képzelte el, elfordulva a hazai szülők konformista attitűdjétől. Nemcsak hogy nem magyar férjet választott, hanem a leendő párja kedvéért, valamint a gettóban átélt szörnyűségektől való menekülés érdekében, felvette a római katolikus hitet is.

Végül, de nem utolsósorban a kutatás rávilágít a korabeli magyar hírszerzés súlyos szakmai hiányosságaira, mint például a felkészítés nélküli intézkedések, a telefonos utasítások alkalmazása, valamint az intő jelek figyelmen kívül hagyása.

De vehetünk egy másik példát is, "A futár szerepében Komáromy István szobrászművész" című írás jelentősen módosítja korábbi ismereteinket, mivel az ehhez felhasznált források azt mutatják, hogy a III/I. Csoportfőnökség nagy-britanniai hálózata már jóval korábban lelepleződött. A szobrász és Pados Gábor rendőr százados személyes jó kapcsolata az MI5-nek is feltűnt, ezért kihallgatásra rendelték. Az elhárítótiszt a beszélgetés során figyelmeztette Komáromyt, hogy barátja hírszerző, ugyanakkor hasonló vádakkal illette a többi diplomatát is.

A szobrász időnként továbbra is találkozott a századossal, azonban ez csupán az MI5 jóváhagyásával valósulhatott meg, ami arra enged következtetni, hogy a művész jelentette a Pados által elkövetett elszólást. 1962-re a londoni rezidentúra, amely kémekből állt, akik diplomáciai álcával működtek, már teljes mértékben ismertté vált a brit hatóságok előtt.

A titkosszolgálati játszmák napjaink neo-hidegháborús hangulatában is előkerülnek, így a téma kétségkívül érdekes és aktuális. A kötet jó betekintést enged a kádári titkosszolgálat világának egy olyan sarkába, mely sokkal kevesebb figyelmet kap, mint a BM III/III. A szerző alapos forrásismerettel, a szakszavakat jól magyarázva, értő kézzel kalauzolja az olvasót, és így Pál István kötetét olvasásra ajánlhatjuk a történészeknek és a történelemkedvelőknek egyaránt.