"Már a fejükön díszeleg a sombrero" - Kiprich és Détári 40 évvel ezelőtt lőttek egy emlékezetes gólt.

Nyolcezer honfitársunk lelkes üvöltése töltötte meg Bécs utcáit: "Mexikó, Mexikó!", mikor (napra pontosan negyven éve) a 3-0-ra diadalmaskodó válogatottunk elérte mindmáig utolsó világbajnoki szereplését. Az első és harmadik gól – Kiprich Józseftől és Détári Lajostól – a magyar futball fénykorának legszebb pillanatait idézte fel. Az osztrákok megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy "csak" hármat kaptak, míg hazánk fiai boldogan élvezték a 1985 áprilisi nyugati fieszta hangulatát.

Olyan nagy győzelem volt a bécsi 3-0 1985. április 17-én, hogy másnap a legnagyobb nyugalommal tűrtem a sztráda mentén: lerobbant a kocsi. Autónak nem nevezném, Trabant volt, amellyel 48 órával korábban akkori kedvesem váratlanul megjelent naphegyi lakásom előtt, hogy elvigyen az osztrák fővárosba. A járgányt az utolsó pillanatban kérte kölcsön, mivel élénk sárga Volkswagen Bogara az előző este bemondta az unalmast.

A leállósáv mellett, a zöld fűn ücsörögve, éppen akkor állt meg egy impozáns Mercedes, amikor egy még annál is kifinomultabb úriember lépett ki belőle. Ő nem volt más, mint Nagy Zoltán, a Bécsi Staatsoper balettmestere, akinek a neve a művészetek világában cseng. Az autó kényelmes ülésében Mosonmagyaróvár felé tartva mesélte el nekünk, hogy a balett csodáiról és a klasszikus táncművészet nagyságairól, mint Nurejev vagy a híres pas de deux, de valójában a szívünkben még mindig ott égett a foci iránti szenvedély. Közben arról a három gyönyörű gólról beszélgettünk, amelyet Kiprich József és Détári Lajos lőttek az osztrák csapat hálójába, és a szavaink között a sport iránti rajongásunk izzása érződött.

A helyszínen vagy nyolcezer magyar tombolt, mert a szomszédos szövetség hatezer belépőt adott az MLSZ-nek, a többit meg valamilyen úton-módon megszerezték honfitársaink. A hatezres kontingens gáláns mennyiség volt, mivel a vb-selejtezőt - a Práter stadion felújítása miatt - a mindössze 21 ezer nézőt befogadó Hanappi stadionban rendezték, ahol korábban egyszer sem találkoztak az akkor már 127-edszer randevúzó vetélytársak.

Nagy Zoltán olyan volt, mint Nyilasi Tibor: utóbbi akkoriban a bécsi Austriában futballozott. Együtt Herbert Prohaskával, akinek prímás karikatúrája szökött szembe a meccs reggelén a Kronen Zeitung címoldalán azzal az aláírással, hogy a zeneművész elhúzza majd a magyarok nótáját.

A vendéglátók atmoszférája tehát igazán gemütlich volt, főleg azért, mert a magyar válogatott 1976 ősze óta nem aratott győzelmet Bécsben. Emlékezzünk csak, akkor 4-2-re diadalmaskodtak, és a csapat kulcsszereplője, Nyilasi, aki 1985-re már az egyetlen megmaradó tag volt, két gólt is szerzett a mérkőzés során. Ezzel szemben az osztrák keretben nem tapasztalhattunk hasonló mértékű változást: Prohaskán kívül Friedl Koncilia, Bruno Pezzey, Hans Krankl és Kurt Jara mindannyian a nyolc évvel korábbi csapat oszlopos tagjai maradtak.

Jó jel volt, hogy az ifjúságiak mérkőzésén a magyarok 6-0-ra nyertek, de ezt nem sokan látták, mert az esőzések miatt a mérkőzést az edzőpályára telepítették. A császárvárost viszont már előző este megszállták a magyarok, miután a találkozót megelőző napon 82 autóbusz lépte át Hegyeshalomnál a határt. A Magyar Ifjúság című hetilap szerint

A "Mariahilfer" olyan látványt nyújtott, mint a Hősök tere környéke a május elsejei ünnepség előtt, tele volt izgalommal és várakozással.

A stadionban kezdetben az osztrák szurkolók uralták a hangulatot, hiszen csaknem kétharmados többségben voltak. Ám alig fél óra elteltével a magyar tábor lendülete vette át a vezető szerepet, ahogyan a válogatott is dominálni kezdett a pályán. Kiprich két gyönyörű góljával 2-0-ra módosult az állás, amikor nyolcezer torokból először csendült fel rekedten, mégis diadalmasan a kiáltás: "Mexikó, Mexikó!"

Azaz kinn vagyunk a távoli Mundialon.

A Hanappi légkörét Krankl jellemezte a legjobban. A center, aki a Barcelona sztárja is volt, azt mondta: "Idegenben nem is olyan nagy szégyen 3-0-ra kikapni."

Merthogy 3-0 lett a vége Détári lövőcsele és bombája nyomán, amely legalább olyan látványos volt, mint Kiprich szólógólja, amellyel a magyar csapat megszerezte a vezetést. "Döme" a 48. percben köszönt be Konciliának, és attól fogva kiteljesedett a mámoros magyar mulatság. A közönség élvezte, hogy ekkora vircsaft lehet Nyugaton, és persze, hogy honfitársaink játéka még a nyolcezernél is nagyobb szám.

A lefújás után a szurkolók szinte mindent követeltek a játékosoktól: sportszárakat, mezeket, nadrágokat – mindent, ami csak a pályán volt. Kardos József pedig egy szál alsóban táncolt a gyepen, mintha csak a világ legnagyobb mulatságán lenne. Ez az emlékezetes év különleges volt, hiszen áprilisban zajlott a majális, ami nem mindennapi esemény. Talán nem véletlen, hogy a válogatott a Hotel Eldoradóban pihent, ahol a szórakozás és az ünneplés mindenhol jelen volt...

De nem csupán a mérkőzés hőseinek tapsoltak. Németh Sándor, az operett mestere, aki a Raimund Theater és a Volksoper színpadán egyaránt otthonosan mozgott, és a császárváros szívéhez nőtt, elmesélte:

A mérkőzés után egy hangulatos kávéházban gyűltünk össze osztrák színész barátaimmal, ahol pezsgőt nyitottak a tiszteletemre, ünnepelve a közös élményeket.

Az osztrákok valóban tisztelettel adóztak a hazánk fiai előtt. Prohaska így fogalmazott: "Ez a legjobb magyar válogatott, amellyel valaha is összecsaptam." Walter Hörmann megjegyezte: "Örülhetünk, hogy csupán hármat kaptunk; öt is könnyen lehetett volna." Jara pedig a következőképpen nyilatkozott: "Gyanítom, hogy a lelátóról izgalmas látványt nyújtott, ahogyan 'ezek' futballoztak. Számomra a pályán azonban nem volt az."

A Népsport szerint "a magyar válogatott felejthetetlen játékkal érdemelte ki Bécsben a mexikói repülőjegyet". A Népszava főcíme ez volt: "Újra itt van a nagy csapat". A Magyar Hírlap ujjongva állapította meg, hogy a válogatott "végig nagyszerűen, hallatlan fizikai és szellemi fölényben játszott".

A Képes Sport megjegyzése szerint: "E három gól biztosan felbukkan majd az összefoglalókban, a Sportmúzeum adásaiban, kívánságműsorokban, akár a különböző Ecloga és Salamon Béla vonósnégyesek zenei betétei között, ahogyan a híres 6-3-as mérkőzés vagy a magyar-brazil összecsapás gyönyörű találatai is."

Az Ország-Világ című hetilap hatalmas betűkkel hirdette: "Már fejükön a sombrero!" Még a Ludas Matyi is megemlékezett a felejthetetlen vb-selejtezőről, olyan frappáns megjegyzésekkel, mint: "Nyögte Mezey bús hadát Bécs büszke vára"; "A magyarok Nyilasijától ments meg, Uram, minket!"

Azok, akik negyven éve a Hanappiban jártak, nem sejthették, hogy annál is inkább van minek örülni, mint gondolták volna.

Ha valaki azt mondja nekik: "Mexikó után legalább harminchat - de lehet, hogy akár negyven - évig nem szerepel a válogatott a világbajnokságon", akkor az emberek egyből eszükbe jut a régi, még működő "Lipót" intézet.

A 0-6-os eredményt kevesen tapasztalták meg személyesen Irapuatóban. Én viszont már a hatosra is óriási büszkeséggel tekintek, amit a szovjet csapat könyvelhetett el a bécsi hősök ellen.

Manapság úgy tekintenek rám, mintha egy másik bolygóról érkeztem volna, amikor felfedezik, hogy volt idő, amikor még magyar csapatot láttam a labdarúgó-világbajnokságon.