A magyar politikai táj képét sokszor egy bonyolult immunrendszerhez hasonlíthatjuk, ahol az antigének – a különböző politikai érdekek és nézetek – folyamatosan megjelennek, próbálva kihívások elé állítani a rendszert. Az immunhiány pedig azt jelenti, hogy

Jóslásokba bocsátkozni nem érdemes, hiszen a magyar választásokig – amennyiben minden rendben zajlik, és időben lebonyolítják őket – még egy egész év áll előttünk. Ebben az időszakban bármilyen esemény bekövetkezhet, ki tudja, milyen titkok rejtőznek a háttérben. Az uralmi elit körében azonban már most érzékelhető a pánik jelei. Lehet, hogy mindez csupán látszat, és a háttérben racionális megfontolások húzódnak meg, hiszen a hatalmi struktúra biztonsági tartalékokat is képes fenntartani, hogy minden helyzetre felkészülhessen.

Az ellenzék helyében én nem bíznám el magamat. A választást egy évvel megelőző közvélemény-kutatások eredményei nem jelentenek semmi biztosat. A kormányoldalnak összehasonlíthatatlanul több az erőforrása, beleértve a fék nélküli jogalkotást, a közterületi, elektronikus és online médiafelületek zömét, az állami költségvetést és megannyi titkosszolgálatot. A választások garantáltan tisztességtelenek lesznek.

Nem biztos, hogy a kormányoldal hátrányba kerül, sőt, úgy tűnik, hogy magabiztosan készül a győzelemre. Akik éleselméjűek, legyen szó politikai csatározásokról vagy bűnügyi ügyekről, mindig felkészülnek a váratlan fordulatokra. Az ilyen események valószínűsége pedig, amely korábban elenyészőnek tűnt, mostanra már kézzelfogható mértékeket öltött, sőt, az első figyelmeztető jelek is megjelentek.

Ráadásul több közvélemény-kutatás alapján a Tisza Párt előnye már most is jelentősebb, mint négy éve az ellenzéki erők összesített támogatása volt, és a "ha" lehetőségek száma is csökkent. Nincs szükség a szétszórt ellenzéki pártok közötti bonyolult alkudozásokra; Orbán terve, hogy az ellenzék egyetlen, könnyen célba vehető entitásként működjön, megvalósult. Még ha az egész mögött a mélyállam akciója állna – aminek a valóságtartalmát adatok híján nehéz megítélni –, akkor is úgy tűnik, hogy ez a lépés túlságosan is sikerült. Így az uralmon lévőknek a kockázatok felmérésekor figyelembe kell venniük az újonnan kialakult helyzetet.

Az új helyzetre adott válaszoknak két arca van: az egyik a lélekszakadva végrehajtott pénzmenekítés, amely főként értékes vagyontárgyak, például ingatlanok megvásárlására irányul. Ilyen például a romániai áramszolgáltatás, amely nem hoz profitot, ugyanakkor a jelentős méretű hotelek, amelyek önálló ingatlanként is jelentős értéket képviselnek. Emellett léteznek olyan akciók is, amelyekről talán még csak nem is tudunk. A rossz befektetés is számít befektetésnek, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem egy klasszikus piaci környezetben mozogunk. A jelenlegi gazdasági rendszer keretein belül Orbán hálózata képtelen veszteséges üzleteket lebonyolítani, így minden lépésük valamilyen formában profitot kell, hogy termeljen.

A kellemetlen eseményre adott alternatív reakció a 2012-es oroszországi eseményeket felidéző elnyomó irányvonal.

Olyan, mint egy intenzív sortűz: a pillanatok gyorsan egymásba fonódnak, és nincs idő arra, hogy a lövések közötti csendben levegőt vegyünk.

Évtizedek múltán, egy bölcsekből álló tanács ülése során felfedezték, hogy a Pride rendezvények esetlegesen hátrányosan befolyásolhatják a gyermekek fejlődését. Ennek következtében bejelentették, hogy a jövőben nem engedélyezik ezeket az eseményeket. Azokat, akik mégis részt vennének rajtuk, szigorú büntetések várják. A távolból történő arcfelismeréshez mesterséges intelligenciát fognak alkalmazni, ami az európai uniós jogszabályok szerint problémás, de a kínai jogrend szempontjából teljesen elfogadható.

● A hol unalmas, hol feszült magyar- ukrán szomszédi együttélés évtizedei után a kormány hirtelen rájön, hogy Magyarország minden jelen- és jövőbeli bajának - az inflációtól kezdve a GMO kukoricán át az online bűnözésig - a rablógyilkos agresszió ellen védekező Ukrajna az okozója, éspedig Brüsszellel, a Tisza Párttal, a magyar független sajtóval stb. sokszögű összeesküvésben. Ha valaki az európai konszenzushoz közelítő véleményt mond a háborúról, az már, semmi kétség, ukrán megbízásból végzett magyarellenes ukrán propaganda.

Az ostobaságnak, a gonoszságnak vagy a paranoiának ez a mélysége pusztán nevetséges lenne, ha nem párosulna kémháborúval és például Ruszin-Szendi Romulusz megfenyegetésével. Azért nevetséges, mert ha igaz volna, nem bizonyítana mást, mint a magyar nemzetbiztonsági apparátus politikailag elrendelt impotenciáját, amit persze fölösleges bizonyítani azok után, hogy orosz hackerek eltérítették a külügy-minisztérium titkosított adatforgalmát, és magyar részről nem történt semmi.

A 2017-es, orosz inspirációjú "civiltörvény" és a 2023-as szuverenitásvédelmi törvény szigorításával egyéni képviselők - hogy a kormányon jogi alapot találjanak - egy "átláthatósági" törvényjavaslatot kívánnak benyújtani a parlament elé. E javaslat célja, hogy nagymértékben megfossza a független médiát és a civil szervezeteket a megmaradt támogatásuktól. Eközben, mintegy mellékesen, bevezetésre kerül a cenzúra, és a banktitok intézménye is háttérbe szorul, mindenkit figyelmeztetve, aki nem a "szuverenitásunk védelme" érdekében cselekszik. Ha a terv megvalósul, a magyar társadalom érdekeit figyelmen kívül hagyják, hiszen működik a Niemöller-paradigma: a hatalom könnyedén eladhatja a választóknak a demagógia eszközeivel a látványos megaláztatást, amelyet egy kis antikapitalista és nacionalista retorikával fűszereznek, mindezt a választások megnyeréséhez szükséges támogatás érdekében.

Aztán valaki szinte azonnal rájön, hogy ez még mindig nem elég - vajon nem gondolták át alaposabban a törvényjavaslatot? - és eszébe jut, hogy a személyi jövedelemadóból május 20-ig, vagyis a múlt idő küszöbén, civil szervezeteknek felajánlott 1 százalékokat most már egy állam által létrehozott alapítvány számlájára kellene irányítani. Persze csak abban az esetben, ha az adott civil szervezet augusztus 1-ig felkerül a SzuVéHá indexlistájára. Ez még a szentkoronás nemköztársaság ún. Alaptörvényével is összetett viszonyban állna, nem is beszélve a tulajdon szentségéről és a visszamenőleges hatály tilalmáról. Mégis, az ötlet magában rejt egyfajta érdekességet.

Újabb fejezet kezdődik: bejelentették, hogy a törvény elfogadása a "társadalmi szervezetekkel" folytatott egyeztetések után késlekedik, és őszre halasztják. Kik is ezek a szervezetek? Valószínűleg nem azok, akiket a törvény érinteni kíván. Nem állítom magamról, hogy minden részletet átlátok, de az elhalasztás körüli események világosan mutatják a folyamatokat: a valódi civilszervezetek és a független média számára egyértelművé tették, hogy szabadon bánhatnak velük; megkezdődött a fagyasztó hatás. A tiltakozók hangja egyre halkabbá válik, míg a SzuvVéHa csendesen készíti a bűnlajstromokat.

● Az ellenzékre szavazó Budapest elleni bosszúhadjárat keretében az amúgy is kiéheztetett, normatív bevételek nélküli főváros számlájáról inkasszálnak tízmilliárd forintot, "végveszélybe sodorva Budapest működését". A főváros - ahol 1,3 millió választópolgár életét keserítenék meg - bírósághoz fordul.holnap vagy holnapután hétfőn vagy kedden megint eszébe jut valami a főnöki stábnak. Hirtelen. Valami, amitől megfakul az eddigi szadista kiszúrások emléke.

Ha megpróbálunk belehelyezkedni az állami vezérkar szemszögébe, akkor láthatjuk, hogy az újabb támadások mögött nem áll semmiféle változás a kijelölt ellenségek viselkedésében, sem pedig a vezérkar és az általuk megcélzott csoportok közötti viszonyban. A melegek és az ukránok ellen már hosszú évek óta tart az agresszív propaganda. A központosított politikai hatalom 2010 óta különféle eszközökkel próbálja elnyomni a civil társadalom működését és a független média szabad működését. Ezen időszak óta az önkormányzatokat is szabadon manipulálja, míg 2019 óta Budapest különösen súlyos támadások célpontjává vált.

Nem, ezt a hirtelen durvulást csak egyvalami indokolja: hogy javítsák a hatalmon maradás esélyét. Bármi áron. Konkrétan: javítsák a választások megnyerésének esélyét.

A valószínűsíthető szándék: egy gazdasági-szociális válság közepette próbálni kényszeríteni a független médiát, amely elkötelezett a valóságról való tájékoztatás mellett, és azokat a civilszervezeteket, amelyek a valóság feltárására és az igazságra való rávilágításra törekednek, hogy hallgassanak el, sőt, még a működésüket is felfüggesszék. Preferált időpontként a kampány megkezdése előtti időszakot célozzák meg, még akkor is, ha ennek következményeként alapvető jogok, mint a sajtószabadság és az egyesülési jog, sérülnek, amelyek mindenki számára történelmileg elismert értékek.

Eltávolítani a tábláról vagy fenyegetésekkel megbénítani az ellenzék vezető személyiségeit, még akkor is, ha ennek következményeként Magyarországot a nem szabad országok közé sorolják, és kiszorítják a nyugati szövetségi rendszerből.

Sokan talán elutasítják a cinizmus gondolatát, de ha cinikus emberekről beszélünk, bátran feltételezhetjük, hogy a Pride események szervezésének nem csupán az a célja, hogy a Pride szellemiségét hirdessék. Inkább politikai eszközként funkcionál, amely mögött mélyebb stratégiák húzódnak meg. Ahogyan G. Fodor Gábor klasszikusan megfogalmazta: ez egyfajta politikai termék, mely különféle érdekeket szolgál.

Ahogyan minden emberi közösségben, úgy a magyar uralmi elit körében is valószínű, hogy jelentős számú olyan egyén található, aki a saját neméhez vonzódik. Az ideológiai jellegű kérdésekhez hasonlóan, a hatalom ezt a témát is kihasználja: egyrészt saját "meleg" tagjainak manipulálására, hogy zavartalanul és szenvedéllyel hirdethessenek olyan nézeteket, amelyek sokszor ellentétesek az alapvető erkölcsi normákkal és a józan ésszel; másrészt a közvélemény uszítására is. Az ilyen törekvések már a 2011-es Alaptörvény kihirdetése óta figyelemelterelő stratégiaként is működnek.

A reflexív irányítás keretein belül indokolt, hogy a külföldi elemzők, különösen az Európai Parlament képviselői, figyelmet szenteljenek a helyzetnek. A probléma gyökere abban rejlik, hogy a rendszer figyelmen kívül hagy egy sor olyan alapelvet, amelyek tiszteletben tartásáról az uniós tagállamok között már konszenzus alakult ki. Nem arról van szó, hogy a rendszer ne lenne demokratikus, hanem inkább arról, hogy az unió védelmi mechanizmusai nem tudják kezelni azt a jelenséget, amikor egy olyan tagállam, amelyik korábban megfelelt a demokratikus normáknak, visszacsúszik a zsarnoki kormányzás irányába.

Összefoglalva: a represszív fordulat nem úgy hat, mint egy fordulat. A szabadság lemorzsolása folytatódik. Idehaza sokan tiltakoznak, hol bátran, hol bátortalanul, hol kreatívan, hol unalmasan, de nem elegen. Brüsszel és nem kevés tagállam kormánya undorodik és háborog, de nem történik semmi, amitől a Várszínház megijedne. Magyarország abnormális hatalmi viszonyai változatlanok maradnak.

Lehetséges más szemszögből is megközelíteni a dolgot? Erről bővebben a következő részben.

A szerző a budapesti Élet és Irodalom című folyóirat rovatvezetőjeként tevékenykedik.