Egyre inkább terjedő, lassú lefolyású betegség hódít Amerikából, és fokozatosan elér más földrészeket is.


A december óta tartó folyamatos emelkedés következtében kritikus szinthez érkeztek az amerikai hozamok. Szerdán a 10 éves amerikai állampapírok hozama már 4,73 százalékra ugrott, ami olyan magasság, amit legutóbb tavaly áprilisban figyelhettünk meg.

Ezek már olyan szintek, ahol a 2023 októberében regisztrált 5%-os csúcs egyre inkább a látóhatárra kerül, amit számos elemző kritikus határként értékel, amely jelentős eladási hullámot generálhat a részvények és más kockázatosabb befektetések piacán. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Királyságban a 10 éves kötvények hozama olyan magasságokba emelkedett, amelyre 2008 óta nem volt példa; erről részletesebben itt olvashat.

A december eleje óta tapasztalható hozamemelkedést számos különböző tényező együttes hatása irányítja.

Az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy az infláció tartósan a Federal Reserve által ideálisnak ítélt szint fölé ragadt. December elején a Fed jelezte, hogy 2025-re várhatóan kevesebb kamatcsökkentést hajt végre, mint ahogy azt korábban prognosztizálták. Ennek következtében a kötvényárak folyamatosan alakítják a piaci várakozásokat a kamatpályával kapcsolatban.

Ehhez jött hozzá Donald Trump közelgő elnöksége, mivel a kereskedelem- vám- és adópolitikával kapcsolatosan csepegtetett információi egyre nagyobb aggodalmat keltenek befektetői körökben az amerikai államadósság fenntarthatóságával kapcsolatban. És nem mellékesen, azokat infláció növelő hatásúnak tartják.

A félelmeket jól mutatja a Bank of America decemberi alapkezelői felmérése is. Ebben a megkérdezett szakértők két a piacokat komolyan fenyegető kockázatot neveztek meg:

Bár eddig egyik esemény sem valósult meg, az utóbbi napok hírei mindkét helyzet kockázatát jelentősen fokozták.

Az Amundi SA, a Citi Wealth és az ING vagyonkezelő cégek figyelmeztetnek arra, hogy a hozamok a következő időszakban valószínűleg emelkedni fognak - áll a Bloomberg összefoglalójában. Az opciós piac már arra készül, hogy a 10 éves amerikai államkötvényhozam célja elérheti az 5 százalékot, miközben a 20 éves lejáratok szerdán már megütötték ezt a szintet, míg a 30 éves kötvények éppen e szint alatt ingadoznak.

A másik tényező, hogy a következő időszakban hatalmas mennyiségű kínálat érkezik a nemzetközi kötvénypiacokra. Csak önmagában az Egyesült Államok tervez mintegy 119 milliárd dollárnyi új kötvényt kibocsátani a héten, de persze az egész évre nagy kibocsátások várhatóak, nemzetközi szinten is. A következő két évben mintegy 14,6 billió (ezermilliárd) dollárnyi amerikai államkötvény jár le, amit meg kéne hosszabbítani.

Az európai kötvénypiacoknak az év elején nagy mennyiségű kibocsátást kell felszívniuk: Németország 5 milliárd euró értékben értékesített 10 éves kötvényeket, Olaszország pedig új 10 és 20 éves zöld kötvényeket adott el - hívta fel a figyelmet a Reuters.

- Jelentős mennyiségű kötvény kibocsátására van szükség, ami meredekebb hozamgörbét és a hosszabb futamidejű kötvények esetében magasabb prémiumot von maga után. Úgy vélem, hogy ez a jelenség az egyik kulcsfontosságú tényezője a jelenlegi piaci mozgásoknak - nyilatkozta Jens Peter Soerensen, a Danske Bank vezető elemzője.

Related posts