Az országban olyan mélyen gyökerezik a szeretet utáni vágy, mint egy éhes lélek, amely mindennél jobban áhítozik a közelségre és megértésre.

Gyerekkorában az orvosok azt mondták, a hallása miatt nem lesz belőle zenész, ő azonban kamaszként már punkzenekarban játszott. A szomszédok bánatára a próbákat lakóhelyén, az óbudai Kerék utcai lakótelep egyik lakásában tartották, a közeli Hajógyári-szigeten pedig már az első fesztiválokon felléptek. Hrutka Róbert - bár azóta a panelből a Duna-partra költözött - ma is Óbudán lakik, a punkzene azonban már csak régi szép emlék. Mára számos zenei műfajban kipróbálta magát, írt musicalt, oratóriumot, neves színészeknek szólólemezeket, közel ezer reklám- és filmzenét, bezsebelt egy rakás díjat, és mivel az élet valahogy mindig a vers irányába sodorta, mostanában irodalmi színpadokon játszik a legtöbbet.

Óbuda számomra messze túllép a város határain... – énekli a tavaly bemutatott Óbuda dala című számában. Igazi helyi kötődéssel bíró III. kerületi lakos?

Életem minden szakaszát Óbuda varázslatos környezetében töltöttem. Gyermekkoromban a Szentendrei úton fedeztem fel a világot, ahol a fák alatt játszottam és ismeretlen kalandokra indultam. Amikor kamasz lettem, a Kerék utcai lakótelep közössége vált második otthonommá, tele barátságokkal és felfedezésekkel. Később, a Kaszásdűlő idilli csendjében találtam meg a nyugalmat, míg most, a Római-part festői szépségében élem mindennapjaimat, ahol a Duna hullámai kísérik lépteimet.

- Jól sejtem, hogy a lakótelepi játszóterekhez fűződik a legtöbb gyermekkori emléked?

- Igen, például a Kerék utcához, ott találkoztunk rendszeresen a haverokkal, de a Hajógyári-szigethez is, ahol már az első fesztiválokon is felléptünk, amikor még rendes színpad sem volt. A Fő térhez, ahová iskolába jártam, a Martos Flóra (ma Óbudai) Gimnáziumból sokszor jártunk át a szomszédos Zichy-kastély kertjébe. A gimnáziumban ismertem meg a későbbi feleségem, és egy Makk Károly film szerepére is itt választottak ki több száz gyerek közül.

- Furcsa, de nem rémlik, hogy valaha is láttam volna önt egy filmben.

- Nem is láthatott, mert amikor kiderült, hogy lesz benne csókjelenet is, azt mondtam, hogy a barátnőm miatt ezt nem vállalhatom. Mindenki a haját tépte, akkor már több mint egy hónapja készítettek fel a szerepre.

Volt valaha színészi ambíciója is?

- Nem, nem is voltam igazán normális, hiszen beszédhibás voltam, és sajnos még mindig az vagyok. Két és fél évesen egy fülgyulladás miatt többször meg kellett operálniuk, és hatéves koromig szinte folyamatosan a kórház falai között éltem. Mivel a hallásom nem volt megfelelő, így a beszédtanulás sem ment könnyen. Volt, hogy a szüleim nem tudtak velem lenni a kórházban, a fejem pedig be volt kötve, mintha csak egy múmiát látnál. Ekkor teljesen elzárkóztam a világtól. Az egyetlen dolog, ami megmaradt, az a zene volt, ami segített kapcsolatot teremteni a külvilággal.

Kisgyermekként már rendelkezett zenei tehetséggel?

Négyéves koromban egy különleges ajándék formájában kaptam meg az első hangszeremet, egy szájharmonikát, amelyet egy countryegyüttes énekesétől kaptam a SZOT-üdülőben, ahol a szüleimmel töltöttük a nyári vakációt. Nagymamám péterei házában pedig felfedeztem egy régi, kissé hamis hangzású zongorát, amelyen az első dallamaimat játszogattam. Itt születtek meg az első szerzeményeim, tele ártatlan felfedezésekkel és zenei álmokkal.

- Úgy tudom, az orvosa az utolsó kórházi vizsgálat alkalmával azt mondta, a hallása nem lesz jobb, "de legfeljebb nem lesz zenész".

- Ehhez képest tizenhárom és fél évesen beléptem életem első - punk-zenekarába: a játszótéren, ahol rendszeresen találkoztak a zenélni tudó srácok, egyszer megkérdeztek engem, a legfiatalabbat, hogy nem akarok-e beállni közéjük. Mivel a zongora és a szájharmonika nem illettek volna a punkzenekarhoz, végül gitáros lettem (akkor már azt is tanultam) a Kretens együttesben.

Hol zajlottak a próbák? Csak nem a panelházban?

Kezdetben az egyik lakótelepi épület szeméttárolója melletti helyiség szolgált gyakorlóterünkként. Ahogy a lakók egyre feszültebbé váltak a folyamatos zaj miatt, úgy döntöttünk, hogy új helyet keresünk. Ekkor áttelepültünk az egyik tag szüleinek lakásába, valamint a saját otthonunkba is. Itt már a dobfelszerelés is a rendelkezésünkre állt, és így sokkal kényelmesebben tudtunk próbálni.

- El tudom képzelni, hogy mit szóltak a szomszédok...

Nem voltak boldogok a helyzettől. Azonban azóta sikerült beszélnem velük, és örömmel tapasztaltam, hogy megbocsátottak nekem.

A hely szelleme talán rejtélyes, de kétségtelen, hogy abban az időszakban Óbuda valódi zenei központtá vált, ahol az alternatív zenekarok gombamód szaporodtak. Itt indult útjára a Vágtázó Halottkémek nevű pszichedelikus punkzenekar is, amely a helyi zenei élet színterén igazi különlegességnek számított.

Természetesen! Íme a szöveg egyedi változata: - Igen! Egy alkalommal felléptem velük, és ez az élmény igazán inspiráló volt számomra, mint a zene világában még csak bontogató szárnyú tehetség. Az Óbudán működő alternatív bandák szinte villámgyorsan váltak országosan ismertté. A közönségben óriási vágy volt a lázadó szellemű kifejezések iránt, ami egyedülálló atmoszférát teremtett.

Talán így vélekedtek a szocialista kultúrpolitika képviselői is?

- Ők már kevésbé voltak lelkesek. Az első nagyobb koncertünk után, ahol más punkzenekarokkal együtt léptünk fel, többeket be is vittek a rendőrök. Sőt, aztán a gimnáziumba is bejöttek utánam érdeklődni. Szerencsére a tanáraim kiálltak mellettem. Mindenesetre kamaszként bekerült a nevem az állambiztonsági nyilvántartásba.

"A csend végre megtört... De mi rejlik a következő kanyar után... Talán már a saját végünket készítjük elő, néma suttogások közepette" - énekelte a Kretens az Ez még itt nem Amerika! című dalban, még a rendszerváltás előtti időszakban. Nem éppen derűlátó vízió egy fiatalokból álló bandától.

- Valóban nem, de a dalszövegeink gyakran előrevetítettek olyan eseményeket, melyek végül megvalósultak. A szöveg számunkra mindig is kulcsfontosságú volt. Emlékszem, volt olyan alkalom, amikor Juhász Gyula kötetét tartva mentünk a térre bandázni, és kaptunk is kritikát, hogy talán túlzottan intellektuálisak vagyunk. Azóta sem csökkent az igényem a színvonalas szövegek iránt.

- A zenélés mellett maradt ideje a tanulásra?

- Koncert koncertet követett, a konzervatóriumra nem jutott idő, viszont valamiből meg kellett élni. A fellépésekért nem sokat fizettek akkoriban. Volt, hogy egy telt házas előadásért egy rekesz sört kaptunk cserébe. Elvégeztem a fogtechnikus-iskolát, gondoltam talán keresek annyit, hogy gond nélkül zenélhessek, de rá kellett jönnöm: számomra az egyetlen út a zene.

A punkzene lázadásának lángját egy idő után felváltotta a pop-rock dallamosabb világa, a Kretens együttes pedig helyét a Lerch István által alapított Supergroup vette át. A rendszerváltás hozta magával a nyugati reklámcégek megjelenését Magyarországon, ezzel párhuzamosan pedig az ön életében is új dimenziók nyíltak. De hogyan találkozhatott az intellektuális dalok mélysége a reklámzene felszínességével? Milyen dialógus bontakozott ki közöttük, amikor a kreatív kifejezés és a kereskedelmi érdekek egy térben léteztek?

Bár mára már megváltozott a helyzet, egykor a reklámzenék világában igazi rivalizálás zajlott a szerzők között, hiszen a munkákért nem csupán helyi kollégák, hanem néha külföldi sztárok is versenyeztek. Emlékszem, volt olyan rendező, aki épp Hans Zimmerrel dolgozott, mikor én érkeztem. A nyugati reklámügynökségek Magyarországot választották ki a keleti régió "elosztóközpontjaként", így amikor elkezdtem nemzetközi projekteken dolgozni, gyakran előfordult, hogy a zenéimet Nyugat-Európába és az Egyesült Államokba vásárolták vissza. Otthon is óriási kereslet mutatkozott a minőségi reklámzenére, hiszen a fiatal rendező barátaim folyamatosan ontották a kreatív reklámfilmeket, és én igazán szerencsés voltam, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen lehettem.

Ebben a műfajban az egyik legkeresettebb zeneszerzővé emelkedett, olyan neves nemzetközi vállalatok zenei arculatát formálta meg, mint a Coca-Cola. A Pannon GSM reklámzenéje, amelyet Jamie Winchesterrel közösen alkottak meg, a "It is your life" című dal lett, és idővel aranylemez státuszt ért el, miközben a rádiók évekig folyamatosan játszották.

Abban az időszakban kezdődött az a kezdeményezés, hogy olyan slágereket alkossunk, amelyek reklámzeneként is megállják a helyüket. A Pannon GSM is olyan dallamot keresett, ami a nyugati slágerek hangzását idézi. Az "It is your life" rendkívüli népszerűsége révén felülmúlta a két másik telefonszolgáltató kampánydalát is, hiszen a felmérések szerint a tetszési indexe elérte a lenyűgöző 94 százalékot.

A nyugati reklámügynökségek valószínűleg kedvező anyagi juttatásokkal honorálták a munkát, de egyértelmű, hogy a siker eléréséhez rengeteget kellett fáradozniuk.

- Borzasztóan stresszes munka volt. Közeli határidőkre kellett dolgozni, és senkit nem érdekelt, hogy például hogyan találok másnapra operaénekest. Volt, hogy az első után még 17 variációt kértek ugyanabból a zenéből, végül mégis az elsőt választották, én pedig a családi nyaralást is elhalasztottam emiatt. Előfordult, hogy hetvenkét órát töltöttem stúdiókban félórás alvásokkal. Ez próbára teszi az ember egészségét, a magánéletéről nem is beszélve. Egy idő után muszáj volt visszavennem a tempóból.

2000-ben, miután az "It is your life" dal hatalmas sikert aratott, Jamie Winchester és társai megalapították saját zenekarukat. Az együttest hamarosan országszerte felfedezték, és szinte minden zugában felléptek a hazának. Azonban egy idő után kérdés merült fel: miért döntöttek a közös zenélés leállítása mellett?

Az utazások akkoriban sokkal hosszabb időt vettek igénybe, ha az ország távolabbi részeire indultunk. Amikor már heti négyszer léptünk fel, ez a tempó kezdett túl soknak bizonyulni. Nyolc év elteltével azonban úgy döntöttünk, véget vetünk ennek. Akkor azt hittem, hogy soha többé nem állok színpadra; úgyis rengeteg felkérésem van, hiszen a filmzenék és dalok írása az előadóknak izgalmas kihívás lesz számomra. De fél év elteltével rájöttem, hogy a színpad hiánya elviselhetetlen számomra. A közönséggel való találkozás olyan energiával tölt el, amit semmi más nem tud pótolni.

- Ahogy a reklámzenének, a filmzenének is megvan az a sajátossága, hogy a szerzőjét nem feltétlenül tartják számon. Nem mindenki tudja azt sem, hogy többek között a Valami Amerika 2., 3., a Kincsem, az Üvegtigris című filmek és sok televíziós sorozat zenéjét is ön szerezte.

- Egy zeneszerző láthatatlan marad, főleg az utóbbi években, mert a tévékben levágják a vége főcímet a reklámok miatt, a CD-ket pedig felváltotta az online megjelenés, ahol szintén nem látszik, ki írja a szöveget, a zenét. De nekem az is elég, ha a szakmabeliek felhívnak és gratulálnak, amikor felismerik, hogy ennek és ennek a zenének én vagyok a zeneszerzője. Az pedig külön öröm, hogy a Kincsem filmzenéje - amiért a legtöbb elismerést kaptam - azóta "önálló" életre kelt, ma már szimfonikus zenekarral játsszák előadótermekben.

- Für Anikónak, Udvaros Dorottyának és az idén májusban fiatalon elhunyt Tompos Kátyának is írt többlemeznyi anyagot. Hogyan kell dalt komponálni másoknak úgy, hogy az előadó is jól érezze magát benne és a közönség számára is hiteles legyen?

- Fontos, hogy többször találkozunk, beszélgessünk, meg kell ismernem az illető gondolatait, vágyait. Az első színészlemezt Für Anikónak írtam, rajta keresztül ismertem meg Bereményi Gézát. Udvaros Dorottyának már Gézával közösen írtuk a Majdnem valaki című lemezét, amely szintén aranylemez lett. Tompos Kátyát a Valami Amerika forgatásán ismertem meg, hamar kiderült, hogy fantasztikusan énekel, vele attól kezdve folyamatosan koncerteztünk, dalokat vettünk fel, amíg az egészsége engedte.

- Egy ideje pedig Grecsó Krisztiánnal lép fel közös irodalmi esteken. Az elmúlt két-három évben mintha már többet játszana irodalmi pódiumokon, mint rockszínpadon.

Szeretném maradandó nyomot hagyni, értéket létrehozni, ezért fogok tollat a kezembe és zenésítem meg a verseimet. Az élet mindig is a költészet felé terelt, ez a sorsom. Krisztiánnal először egy színdarab munkálatai során találkoztunk, és ott merült fel bennünk az ötlet, hogy egy irodalmi estet is szervezzünk. Kezdetben csak néhány verset öltöztettünk zenébe, mert sokan azt hitték, hogy erre nincsen kereslet. Ám a közönség folyamatosan nőtt, és egy idő után már a Müpát is megtöltöttük a produkcióinkkal.

Az örök dilemmák egyike, hogy vajon a művészetnek van-e szerepe a politikai diskurzusban. Bár sosem lépett be a közélet sűrűjébe, nemrégiben mégis megalkotta az előválasztás kampánydalát.

A környezetemben észleltem, hogy sokan nem élnek a szavazati jogukkal. Pedig a véleménynyilvánítás az egyik leglényegesebb dolog, hiszen már azzal is kifejezzük álláspontunkat, ha nem megyünk el szavazni. Tudtam, hogy ez döntés következményekkel járhat, és lehet, hogy egy-két lehetőségből kizárnak majd, de ezt a kockázatot vállalnom kellett.

- Az Országos Vérellátó Szolgálat kampánydala is a társadalmi üzenete miatt volt fontos?

Meglepetten tapasztaltam, hogy az egészségügyben mennyire hiányos a vérkészlet, ami miatt műtéteket kénytelenek elhalasztani, és emberek élete kerül veszélybe. A vér viszont nem tárolható sokáig, ezért elengedhetetlen, hogy akik tehetik, rendszeresen adjanak. Emellett érdekes, hogy a véradókampányhoz számos művész csatlakozott, ami számomra különösen fontos, hiszen a zenészvilág is gyakran megosztott. Éppen ezért igyekszem tenni a közös összefogás érdekében. Amikor Tompos Kátyáért, aki jó barátom volt, jótékonysági gálát és gyűjtést szerveztünk a gyógyulásáért, páratlanul sokan álltak mellénk. Úgy érzem, hogy az ország mindkét oldala vágyik arra, hogy közösen tudjon szeretni valakit vagy valamit.

- Az Artisjus Zenei Alapítvány szociális bizottságának tagjaként nyilván arra is van rálátása, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a művészek.

Sok előadóművész, köztük zenészek és színészek, súlyos anyagi nehézségekkel küzd, hiszen gyakran nincs mögöttük stabil védőháló. Amikor egy színész váratlanul betegséggel vagy balesettel szembesül, és hosszabb időre kénytelen távol maradni a munkájától, könnyen nehéz helyzetbe kerülhet. Örömmel tájékoztatom, hogy a közelmúltban a családtagok és barátok összefogásával megalakult a Tompos Kátya Alapítvány, amelynek egyik fő célja éppen ezen problémák megoldása.

- A legújabb filmzenét Herendi Gábor Futni mentem című vígjátékához írta, a főcímdal már most sláger, pedig csak a napokban kezdik vetíteni a mozik. Mire készül még?

A film, amely az elmúlás témáját boncolgatja, mélyen megérintett, különösen Kátya története után. Mindig a rohanásban élünk, sosem állunk meg, hogy megéljük a pillanatot, pedig minden, ami körülöttünk van, mulandó. Ez a gondolat áll a középpontjában legújabb zenés irodalmi szólóestemnek, a „Láthatatlan szépség”-nek is. Régóta dédelgettem a vágyat, hogy musicalt alkothassak, és nemrégiben befejeztük a Kovács ikrekkel közös projektünket, a „Pablo és Picasso”-t, amely szeptember óta látható a Pannon Várszínház színpadán. Emellett Grecsó Krisztiánnal, miután elkészült egy oratórium, egy album és egy ifjúsági darab, most új dalok írásába kezdtünk. Az Óbuda-dal videóklipje pedig idén debütált, amit különösen örömmel fogadtam, hiszen Óbuda az otthonom, itt formálódtam azzá, akivé a gyerekkoromban vágytam válni.