Újra Budapestre érkezik a 95 éves finn karmesteri legenda!


A 95 éves zenészlegenda, akit világszerte "a karmesterképzés csodájaként" emlegetnek, évtizedek óta formálja a klasszikus zene jövőjét. Műhelyéből olyan kiemelkedő tehetségek nőttek ki, mint Esa-Pekka Salonen, Sakari Oramo és Jukka-Pekka Saraste, akik mindannyian a zenei világ meghatározó alakjaivá váltak. Aktív pályafutása alatt számos neves zenekar zeneigazgatójaként dolgozott, de valódi nemzetközi elismertségét pedagógiai tevékenységének köszönheti. A karmesteri művészet sajátos jellege abban rejlik, hogy a karmester teljesítménye más muzsikusok játékán keresztül válik láthatóvá, így a zenei kifejezés új dimenzióit nyitja meg.

1973 óta három északi főváros, Helsinki, Stockholm és Koppenhága zeneakadémiáin képezte a jövő karmestereit, és azóta is folyamatosan mesterkurzusokat tart a világ különböző pontjain. A karmester professzor és a MÁV Szimfonikus Zenekar kapcsolata 11 évvel ezelőtt indult, és ennek nyomán évente nemzetközi kurzust szervez Budapesten a MasterclassBudapest keretein belül. Az idei eseményre több mint negyven résztvevő érkezett a világ minden tájáról, hogy bővítsék tudásukat és tapasztalataikat.

A pályázók közül idén a maestro tíz tehetséges hallgatót választott ki, akikkel augusztus 21-től öt napon át közösen dolgozik a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében. A kurzus nemzetközi jellegét tükrözi, hogy az aktív résztvevők Finnországból, Norvégiából, Németországból, az Egyesült Államokból és Japánból érkeznek. Különlegessége, hogy a legfiatalabb résztvevő, a litván származású 13 éves Arijus Šereckis, szintén Finnországot képviseli.

A mesterkurzus zárókoncertjére augusztus 25-én 18.00 órakor, az Olasz Kultúrintézet Dísztermében kerül sor, amelyen a kurzus hallgatói vezénylik a műsorban szereplő műveket. Ezen az eseményen a budapesti közönség is megismerheti a tehetséges fiatalokat, akik a jövő karmestertitánjai lehetnek. Közreműködik: Kassai István - zongora.

Related posts