Új regionális vezetőt neveztek ki Budapestre az Air France-KLM légitársaságnál.

Bas 't Hooft, aki eddig a közép- és kelet-európai, balkáni, valamint alpesi országok piacainak irányításáért felelt, 2025. augusztus 1-jétől a vállalat németországi tevékenységeit fogja vezetni. Az ő pozícióját Carl Schelleman tölti be ugyanezen időponttól kezdődően.
Carl Schelleman eddig a német piac regionális vezetője volt, és szeptembertől Budapesten folytatja munkáját a közép- és kelet-európai régió élén.
Az új regionális menedzser 1988-ban kezdte meg pályafutását a KLM-nél, ahol először a brit piacokért felelős termékfejlesztési menedzser szerepét töltötte be. Három év elteltével a légitársaság hollandiai központjában a Senior Distribution Manager pozícióra lépett, majd 1995 és 1999 között a frankfurti KLM-leányvállalat értékesítési és marketingmenedzsereként tevékenykedett.
Ezt követően Hollandiában az Észak-atlanti vegyesvállalat árképzési menedzsereként tevékenykedett, majd 2006-ig a dél-amerikai és ázsiai piacokért felelős marketingigazgatói pozíciót töltötte be. Később HR alelnökként a KLM holland és ázsiai fedélzeti szolgáltatásainak irányításáért felelt.
2011 és 2015 között Carl Schelleman az Air France-KLM értékesítési és szolgáltatási alelnöke volt a vállalat hazai piacán, Hollandiában, ahol a csoport valamennyi értékesítési tevékenységét vezette. 2016-ig kereskedelmi tervezési alelnökként dolgozott, majd kinevezték a társaság németországi regionális igazgatójává.