Iskolatej, ínycsiklandó hájas sütemények és színes, kosztos házak – így éltük meg gyermekként a kecskeméti iskolák világát, ahol a menza hiánya különleges ízeket és emlékeket adott nekünk.
Kecskemét történetének egy különleges, mégis közeli fejezetét szeretnénk most megosztani, amely sokak számára talán még mindig élénken él az emlékezetében. Ezúttal nem évezredeket, csupán egy évszázadot és néhány évtizedet idézünk fel, hogy felfedezzük a régi ízek világát. A kecskeméti múltidézők során a gyermekkori étkezésekre fókuszálunk, bemutatva azokat az étkeket, amelyeket egykor a kis város lakói élveztek.
A Petőfi Népe régi mellékletének, a Grátisznak egy korábbi számában megjelent múltidéző írásunk nyomán most is felidézzük a régmúlt évtizedeket. Kecskemét történetéhez kötődő cikkünkhöz a korszakot megidéző képeslapokat Sebestyén Imre kecskeméti képeslevelezőlap-gyűjtő gazdag hagyatékában találhatjuk.
A regények világából számos izgalmas részlet bontakozott ki.
Mintegy 10 évvel ezelőtt nagyon sikerrel futott a Régi iskolák sorozat a kecskeméti Katona József Emlékházban. Az egyik előadást Ács Imre, a Széchenyi vendéglátóipari középiskola, ma már nyugdíjas szaktanára tartotta "A kemenceparázson sült krumplitól az iskolatejig címmel". Ebben a témához kapcsolódóan sok érdekességet feltárt. Előadásában a régi korok tízórai és uzsonna ételeiről szólt.
Már a kezdetekkor hangsúlyozta, hogy e téma körül nem található túl sok irodalmi forrás, viszont annál több szívhez szóló emlék kapcsolódik hozzá. Kiemelte Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című művét, valamint Móricz Zsigmond klasszikusát, a Légy jó mindhalálig-t, mint olyan példákat, amelyek mély nyomot hagytak az olvasókban.
Persze! Íme egy egyedibb változat: „Finom cselekedetek és pajkos tréfák” Ha szeretnél még variációkat vagy más kontextusban kérni, csak szólj!
A nagyon régi iskolákban nem található nyoma sem a tízórai, sem az uzsonna étkezésnek. Gyakran még reggelizni sem volt lehetőségük a gyerekeknek, nemhogy tízóraizni vagy uzsonnázni. Sokáig mindkettő úri huncutságnak számított.
Kecskemét múltját idézve: a diákok a fényűző épületek árnyékában falatoztak.
A múltban a diákok étkezési szokásai a híres "kosztos" házak köré szerveződtek. Az iskolák közelében élő családoknál néhány krajcárért cserébe kínáltak ebédet, ami sok fiatal számára jelentette a napi táplálékforrást. Később megjelentek a bentlakásos kollégiumok is, ahol már lehetőség nyílt az étkezésre, de a "kosztos deákok" jelensége továbbra is jelen volt. A legkeresettebb "kosztos" házak azok voltak, ahol a főzés ízletes volt, vagy ahol vonzó cselédlányok szolgálták ki a diákokat. A hírek gyorsan eljutottak a mindig éhes fiatalokhoz, és a legjobb helyek iránti kereslet folyamatosan nőtt.
A kollégiumi étkezők már akkoriban is elegáns berendezéssel büszkélkedhettek.
A híres bentlakásos iskolákban, főként az egyházi jellegű kollégiumokban már megoldották az épületen belüli étkezést, díszes ebédlőkben. Ilyen volt például Debrecenben, Sárospatakon, Pápán, Pannonhalmán, Esztergomban és Selmecbányán is. A 20. században ennek megfelelője lett az iskolai menza.
A 18-19. században az iskoláskorú gyermekek csupán 2-3 százaléka járt a neves kollégiumokba, míg a többség a falvak és tanyák kicsiny iskoláiban szerezte tudását. Ezek az intézmények szerény körülmények között működtek, de nem voltak szegények az értékekben. A lelkes tanítók szívvel és lélekkel adták át tudásukat, a gyerekek pedig lelkesen vágtak bele a tanulás kalandjába. Ezek a kis iskolák nem csupán tudással, hanem a közösség és a szellemi gazdagság érzésével is felruházták a fiatalokat.
