A HEOL hírei szerint Eger elnyerte az első helyezést a Virágos Városi Séták versenyében.
Eger újabb szakmai elismeréssel gazdagodott! Ezúttal az érsekkerti platánfa kapta meg a megérdemelt díjat, amely méltó helyet foglal el a város zöld örökségében.
Harmincegyedik alkalommal került megrendezésre a magyar zöldfelület-gondozás legkiemelkedőbb szakmai eseménye, a Virágos Magyarország díjátadója, ahol Eger újra kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhet. A több száz benevezett város közül Eger a Virágos Városi Séták kategóriában első helyezést ért el 2024-ben. A díjat a város nevében Gál Judit alpolgármester vette át – tájékoztatott Eged Renátó, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője.
Eger önkormányzata és a Városgondozás Eger Kft. együttműködésének gyümölcse ez a kiemelkedő szakmai elismerés, ami idén már a második díjhoz segíti hozzá Egert, hisz nemrég az Érsekkertben lévő platánfa az Év Fája verseny győztese lett. A díjnyertes Virágos Városi Séta kialakításában a Városgondozás mellett az Eger Város Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. és Badacsonyiné Bohus Gabriella is fontos szerepet vállalt.
A sétát a nyár folyamán kétszer hirdették meg, mindkét esetben ötvennél is több érdeklődő vett rajtuk részt, ezt a Virágos Magyarország zsűrije is nagyra értékelte.