Súlyos tragédia történt egy zágrábi általános iskolában, ahol egy fiatal életét vesztette egy késelés következtében. Az eset sokkolta a helyi közösséget és aggasztó kérdéseket vet fel a diákok biztonságáról és az iskolai környezet védelméről.


Hozzátette: az utolsó információk szerint összesen hat áldozat van, egy hétéves kislány a helyszínen életét vesztette.

A sérültek között három gyermek és két felnőtt szerepel, akiket zágrábi kórházakban kezelnek. Szerencsére mindannyian már túl vannak az életveszélyes állapoton. A felnőttek közül az egyik az iskola igazgatója, míg a másik az elkövető – tájékoztatott a miniszter. A gyermekek életkoruk alapján 7 és 11 év közöttiek.

Davor Bozinovic, a horvát belügyminiszter, a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a 19 éves elkövető az iskola tanulója, és a közvetlen közelben él. A férfi pszichés problémákkal küzdött, és a múltban már megpróbálta elvenni saját életét. Bozinovic hangsúlyozta, hogy a támadás nem egy osztályteremben zajlott, hanem valószínűleg a folyosón történt. Az elkövető ezt követően megpróbált elbújni, és több késszúrással sebesítette meg saját magát, de a rendőrség időben közbelépett, így megakadályozták az öngyilkosságát.

"Az esemény körülményeinek és dinamikájának meghatározása folyamatban van" - fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy a nyomozás és a rendőrség által végzett egyéb intézkedések, mint a tanúk kihallgatása és a térfigyelő kamerák felvételeinek begyűjtése, folyamatban van.

A kormány szombatra országos gyásznapot hirdetett, reagálva a tanulókra és tanárokra mért szörnyű támadásra.

Andrej Plenković, Horvátország miniszterelnöke közösségi platformján osztotta meg együttérzését az elhunyt kisiskolás családjával. "Szívből együttérzünk minden áldozattal és azok szeretteivel, továbbá az iskola diákjaival és munkatársaival is" - fogalmazott a kormány hivatalos közleményében.

Zágráb városa pénteken és szombaton minden adventi helyszínen lemondta a kísérőprogramokat, nem lesznek koncertek, és több színház is jelezte, hogy elmaradnak az előadások.

A december 29-i elnökválasztásra készülő jelöltek ideiglenesen leállították kampánytevékenységüket.

Zoran Milanović államfő videóüzenetében kifejtette, hogy a szörnyű és példa nélküli tragédia olyan mély szomorúságot keltett benne, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni. Az esemény mindannyiunkat megrázott és ledöbbentett.

"Mély részvétemet fejezem ki a zágrábi iskolában ma tragikusan elhunyt gyermek szüleinek és családjának. Arra kérek minden egészségügyi és szociális szolgálatot, hogy tegyenek meg mindent a sérült gyerekek és tanáraik, szüleik és családjaik megsegítése érdekében" - fogalmazott az elnök.

Related posts