Gyermekvédelem: Novák Előd elindította saját óriásplakát-kampányát a magzati élet védelmének érdekében.
Minden magyar felelős minden magzat életéért - ezzel a mottóval indított óriásplakát-kampányt Novák Előd, az Anya-Ország Alapítvány támogatásával. A társadalmi célú hirdetések célja, hogy felhívják a figyelmet a gyermekvédelemből kimaradó magzatok védelmére, és ezzel egy új kezdeményezést indítsanak el minden vármegyében. Novák Előd saját egy évi képviselői jövedelmét ajánlotta fel egy hiánypótló anyaotthon létrehozására, miután a tavalyi évben soha nem látott alacsony születésszámot tapasztalhattunk Magyarországon. Idén pedig a születések száma újabb 10%-os csökkenést mutat. Miközben az abortusz továbbra is a vezető haláloknak számít, a jogi keretek között már az újszülöttek megölését is engedélyezni kívánja az abortuszlobbi.
Novák Előd és az Anya-Ország Alapítvány társadalmi célú hirdetése a Deák Ferenc téri metróállomáson Az abortusz a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formája, mely a legártatlanabb és legvédtelenebb emberek, azaz a magzatok ellen irányul. Pedig a gyermeket nem kötelező felnevelni, örökbe is lehet adni, sokan várnak rá...
Segítsünk az édesanyáknak, hogy terhesnek tűnő állapotból várandóssá legyenek! - hívta fel a figyelmet az abortusztúlélő dr. Téglásy Imre és Novák Előd Hazugság az Alaptörvényben, hogy "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg", ezért az "Orbán-kormány abortuszpolitikája = Gyurcsány-kormány abortuszpolitikája" üzenettel hívták fel a figyelmet Novákék sok éven át, hogy változtatni kellene. Szívügyük volt a szívhangtörvény (az abortusz előtt a gyermek szívhangjának meghallgattatása tájékoztatásul a döntés súlyára vonatkozóan), melynek bevezetésével esélyt kapnak a magzati életkorú gyermekek, hogy legalább az utolsó szó jogán életükben egyszer kommunikálni tudjanak saját édesanyjukkal, tehát a Mi Hazánk Mozgalom javaslata nem szigorítást, csupán tájékoztatást jelent. Bár többször leszavazták kezdeményezésüket, végül bevezették a szívhangrendeletet hosszú küzdelmük eredményeképp. Az Alaptörvény szép szavaival szemben valójában "bemondásra" végzik az abortuszokat, indoklás nélkül kérhető, és a helyzet vizsgálata nélkül el is végzik a terhességmegszakítást állami támogatással. Sokan tévesen egyfajta fogamzásgátlóként alkalmazzák az abortuszt, vagy egy fogászati beavatkozás szintjén kezelik ezt a súlyos döntést. Még az édesanya sem kap tájékoztatást döntése súlyáról, következményeiről. Ezért volt szükség a szívhangrendeletre. Következő lépésként az apákat is be lehetne vonni a szívhang meghallgatásába, a nőgyógyászatok folyosóin pedig társadalmi célú hirdetéseinek kiplakátolását kellene kötelezővé tenni, mint korábban a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával tették - vetette fel Novák Előd.
Dr. Téglásy Imre, hazánk egyik legaktívabb életvédője, az Anya-Ország Alapítvány létrehozója elmondta: egy ingatlan megvásárlásával komoly lépést tettek afelé, hogy megnyílhasson egy hiánypótló anyaotthon, mely a válsághelyzetbe került várandós és kisgyermekes magyar nőknek biztosítana átmeneti szállást, az abortuszok elkerülése érdekében, magyar életek megmentéséért. Ennek a menedékháznak a felújítása még hátra van, ennek érdekében gyűjtést indítottak.
Az Anya-Ország Alapítvány számlaszáma: 11738008-20814410 Kapcsolódó: - Megható történetek terhes nőkről, akiknek menedékház épül - Íme Novák Előd magzatvédő dalpályázatának győztesei