Felsővezeték-szakadás következtében sajnos nem kerülhetett sor a színházi előadásra.


Aki kihagyja, magára vessen: brutális akció van most erre a csúcskategóriás okostelefonra (x)

A Győri Nemzeti Színház nemrégiben a közösségi médiában közzétette a szomorú hírt, miszerint a vasárnap 11 órakor tervezett "EternalGames - A Végtelen játékai" című előadásuk elmarad. A bejelentés mindössze negyed órával az előadás kezdete előtt érkezett, és bár az okokat nem részletezték, annyit tudni lehetett, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasúti vonalon történt felsővezeték-szakadás áll a döntés mögött. A színház rajongói és a nézők nagy csalódással fogadták a hírt, hiszen sokan már izgatottan várták az eseményt.

A bejegyzésük alapján egyértelmű, hogy a pénztárban megvásárolt jegyeket a helyszínen lehet kicserélni, míg az online vásárolt jegyek árát a forgalmazó automatikusan visszatéríti.

"Tisztelt Nézőink

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasúti vonalon bekövetkezett felsővezeték-szakadás miatt elmarad a december 22-re meghirdetett, 11 órakor kezdődő EternalGames - A Végtelen játékai című előadásunk.

Jegypénztárban vásárolt színházjegyet a vásárlás helyszínén cseréjük, illetve váltjuk vissza nyitvatartási időben. Az online megvásárolt jegyek árát az Interticket kft. automatikusan visszatéríti. Az online vásárolt jegyek tulajdonosainak további teendőjük nincsen.

Amennyiben további részletekre van szükségük, kérjük, ne habozzanak felvenni a kapcsolatot a Győri Nemzeti Színház szervezési osztályával az alábbi e-mail címen: [email protected] – tájékoztattak minket.

Related posts