Fekete István, a neves magyar író, 125 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Élete és munkássága mély hatást gyakorolt a magyar irodalomra, és művei a természet szeretetéről, az emberi kapcsolatok mélységéről tanúskodnak. Az évforduló alkalmából érdemes v
Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1900. január 25-én látta meg a napvilágot Fekete István, a neves József Attila-díjas író, akinek művei között olyan klasszikusokat találunk, mint a tévésorozatként is nagy népszerűségnek örvendő Tüskevár, a filmmé is adaptált A koppányi aga testamentuma, valamint a mesés Vuk, amely a rajzfilmváltozatával hódította meg a közönséget.
Fekete Árpád, a Somogy vármegyei Göllén született, ahol Sipos Anna elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot. Családjában különleges történetek sorakoznak: egyik ősének sorsa a nagy francia forradalom menekültjei közé vezet, míg dédnagybátyja, Damjanich János, az aradi vértanúk között foglalt helyet, mint honvédtábornok. 1909-ben a család Kaposvárra költözött, ahol István a helyi gimnázium diákja lett. Az iskolai teljesítménye azonban nem volt zökkenőmentes, hiszen félévkor és év végén is megbukott. Szigorú édesapja úgy döntött, átíratja őt egy polgári fiúiskolába, ahol végre megtalálta a helyét és önmagát a kamaszkor kihívásaiban. 1915-ben a felsőkereskedelmi iskolát választotta, de sorsa hamarosan a katonai élet felé terelte, hiszen 1917-ben besorozták. Az 1918-as hadiérettségi után tartalékos tiszti iskolába került, és a katonaruhát csak 1926-ban, hosszú évek után tudta végleg levetni. 1923-ban a debreceni Gazdasági Akadémián kezdte meg tanulmányait, ám az Alföldi táj nem nyerte el tetszését, így 1924 januárjában Mosonmagyaróváron folytatta tanulmányait, ahol végre otthon érezhette magát.
Az iskola elvégzése után, 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt, ahol beleszeretett a helyi belgyógyász-főorvos leányába, Piller Editbe, akivel 1929-ben összeházasodtak. Az esküvő után Ajkára költöztek, ahol Fekete gazdatiszt lett a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán, 1930-ban lányuk, két évvel később fiuk született. Fekete István tehetsége, szakmai felkészültsége, gyakorlati érzéke és tenni akarása nyomán hamarosan fellendült a birtok:
Tejüzemet alapított, búzavetőmagot nemesített, és az ő irányítása alatt tenyésztett merinói kosok számos elismerést zsebeltek be. Mindeközben, a családi kötelékek mellett, végre lehetősége nyílt az írásra is.
Diákévei alatt, akárcsak sok más fiatal, ő is írni kezdett: verseket írt, rövidebb prózai művekkel kísérletezett, és ez időszak alatt formálódott ki az egyedi stílusa. 1933-tól a Kittenberger Kálmán által szerkesztett Nimródban publikálta a vadászattal kapcsolatos cikkeit, míg 1936-tól az Új idők hasábjain jelentek meg novellái. 1937-ben A koppányi aga testamentuma című regényével elnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatának első díját, majd két évvel később a Zsellérek című műve szép sikereket aratott az Egyetemi Nyomda pályázatán.
1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, ebben az évben jelent meg Hajnalodik című színdarabja, amelyet csaknem százszor játszottak a Magyar Színházban és a Kamaraszínházban, mindannyiszor telt ház előtt. 1940-ben Bánki Viktor filmrendező forgatókönyv készítésére kérte fel, s így született meg a Doktor Kovács István, amely ismét sikert hozott számára. Az uradalmi munkát ekkor már egyre terhesebbnek, írói munkája akadályozójának érezte. 1941-ben végül elhatározta magát, családjával Pestre költözött és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében.
A második világháborút követően Fekete István pozícióját sikerült megőriznie, és két könyve is napvilágot látott. Azonban egyes források szerint a félelmetes államvédelmi szerv, az ÁVO, megkínzott őt. 1949 tavaszán, amikor a minisztériumot "megtisztították a reakciós elemeket" jelentettek, Fekete István is kénytelen volt elhagyni munkáját, és nyugdíjazták.
Ezt követően a család életét a nélkülözés sötét évei árnyékolták be: könyvei kiadásra vártak, ám a világ elfordult tőle, és állandó munkahelyet sem találhatott. Csak alkalmi munkák révén tudott némi jövedelemhez jutni: volt uszálykísérő, patkányirtó és napszámos is. 1951 őszétől a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában tanított, de hamarosan leszázalékoltatta magát.
A harmadik azonban végzetes fordulatot hozott, hiszen 1970. június 23-án, Tárogató utcai otthonában örökre lehunyta szemét. Fekete István népszerűsége azóta is töretlen, amely részben annak köszönhető, hogy művei számtalan feldolgozásban láttak napvilágot. Gondoljunk csak a Vuk című rajzfilmre vagy A koppányi aga filmadaptációjára, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy életműve a közönség szívébe férkőzzön.
A természettel összhangban élő és érző egyén volt, aki alaposan kiismerte annak titkait. Írásműveivel egy új műfajt alakított ki, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a civilizáció által elidegenedett emberek újra felfedezzék a természet közelségét. Habár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" szokták emlegetni, legújabb köteteiben is - szinte észrevétlenül - zseniális emberi karaktereket teremtett meg. Műveit, szemgyönyörködtető sorait, kristálytiszta és pihentető prózáját, valamint humorát a felnőttek talán még inkább élvezhetik, mint a fiatalabb olvasók.
