Jövőre ezek az új autók lélegzetelállító élményeket kínálnak majd számunkra.
A 2024-es év igazi ínycsiklandó élményeket tartogatott az autósport szerelmeseinek, hiszen számos szuper- és hiperautó debütálásának lehettünk tanúi. A jelenlegi trendeknek megfelelően az elektromos hajtás kezd egyre inkább dominálni, ám az izgalmak kedvéért még mindig akadtak hagyományos motorral szerelt csodák is. Az elképesztő teljesítményadatokkal és borsos árcédulákkal rendelkező járművek iránt érdeklődők örömmel tapasztalhatják, hogy a 2025-ös év is bőséges kínálatot tartogat, hiszen a legtöbb gyártó már gőzerővel készíti elő a következő csúcsmodelljeit. Az Automeister szervizhálózat legfrissebb bejegyzésében néhány ígéretes járművet emelünk ki, amelyek hamarosan leleplezésre és/vagy piaci bevezetésre kerülnek – természetesen ez még csak a jéghegy csúcsa.
Nyílt titok, hogy a Ferrarinál küszöbön áll egy elektromos sportkocsi hivatalos bejelentése, amelyben kiviteltől függően 2 vagy 4 villanymotor kaphat helyet és alighanem 1000 lóerő feletti teljesítményt produkál majd. A patinás olasz vállalat ígéri, az autó minden elemében megfelel majd annak, amit az ember egy Ferraritól vár, beleértve a hanghatásokat is - a cég mostanra egy "elektromos kipufogót" is szabadalmaztatott. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben csak a "műhanggal" kell beérniük azoknak, akik a belsőégésű Ferrari-motorok zajára vágynak, hiszen érkezőben van az F250 kódnevű hibrid jármű is, amelyet a LaFerrari utódjának szánnak, és amelyben a várakozások szerint V6-os vagy V8-as motorok kapnak helyet.
A Lamborghini, az olasz luxusautógyártók között kiemelkedő népszerűségnek örvendő márka, nem ül tétlenül: a közelmúltban bemutatott Revueltóból várhatóan jövőre érkezik egy még sportosabb SVJ-változat. Már a "széria" Revuelto is lenyűgöző teljesítménnyel bír, hiszen a 6,5 literes V12-es motor és három villanymotor kombinációja 1001 lóerőt produkál, ráadásul mindezt körülbelül 2,5 másodperc alatt képes elérni 0-ról 100 km/h-ra. Az SVJ változat, amely a versenypályák és közutak elitjébe kíván beékelődni, valóban ígéretesnek tűnik. Továbbá, a Lamborghini egy új típussal is bővítheti portfólióját, amely a Temerario névre hallgat. Az ikerturbós V8-as motorja várhatóan több mint 900 lóerő leadására lesz képes, így a dúsgazdag vásárlók számára újabb csábító lehetőséget kínál.
A Chevrolet nem pihen sokáig a dicsőségein, hiszen a nemrégiben debütált Corvette ZR1 után máris érkezik a következő csoda, a Corvette Zora. Ez az új modell a ZR1 V8-as motorja mellett az E-Ray-ből jól ismert hibrid hajtáslánccal is büszkélkedhet, így várhatóan legalább 1220 lóerővel és összkerék-meghajtással fog debütálni. Közben a Bugatti sem tétlenkedik: a Tourbillonnal próbálja meg megkaparintani a figyelmet jövőre, és erre nem is rossz esélyei vannak. Az ikonikus francia márka a jól ismert négyturbós W16-os motorját egy Cosworth által tervezett V16-osra és három elektromos motorra cseréli, így a teljesítménye elérheti a 1800 lóerőt, ami igencsak megnehezíti a konkurencia dolgát. A Porsche sem hagyja ki a "számháborút", hiszen a Mission X koncepcióautóra építve készül a saját villany-hiperautójával, amely a legendás 918 Spyder örökségét veszi át a kínálatban.
És ahogy arra a bevezetőben is utaltunk, a sort még hosszasan lehetne sorolni, az Aston Martin Vantage-tól, a Mercedes-AMG GT 4-Door Coupén át egészen a Jaguar közelmúltban beígért, Type 00 névre keresztelt, meghökkenő elektromos autójáig. Az mindenesetre talán már ebből a rövid merítésből is látszik: ha elképesztő sportkocsikról van szó, 2025-ben sem fogunk unatkozni!