Ady Endre utolsó szavai és mozdulatai titokzatos fénye egy nővér szájából születtek meg, aki a végzetes órákban mellette állt. Az ő szemén keresztül bontakozik ki a költő utolsó pillanataiban rejlő mélység és érzelem, amely egyaránt tükrözi a fájdalmat és

1919. januárjának elején már nem lehetett tovább halogatni, be kellett szállítani a városligeti Park Szanatóriumba, majd röviddel később a közeli Ligeti Szanatóriumba. Az orvosi vizsgálat dementia paralytica-t, vagyis akkori nevén "hűdéses elbutulást" állapított meg, úgy vélték azonban, hogy közvetlen életveszély nem fenyegette a költőt, még némi javulást is észrevettek.

Öccse, Lajos négy nappal a végső búcsú előtt indult haza, mélyen a gondolataiba merülve. Csinszka viszont így fejezte ki magát, amikor Adyt a szanatórium kapuin belülre kísérték:

"Tehetetlen vagyok. Végre engedek az orvosoknak, s bevisszük Károllyal a P-Liget szanatóriumba. Naponta kijárok hozzá..."

- fejtegette, majd megemlítette, hogy Ady állandóan attól tartott, hogy "őrültek házába" kerül.