Cristiano Ronaldo fia most már apja nyomdokaiba lépett, és olyan élményben van része, ami eddig még sosem történt vele.


Huszonnégy évvel édesapja, aki azóta ötszörös aranylabdás és Bajnokok Ligája-győztes, valamint 2016-ban Európa-bajnoki címet is szerzett, ma már 40 éves Cristiano Ronaldo U15-ös válogatottban való debütálása óta, kedden különleges hívást kapott a portugál korosztályos csapatba Cristiano dos Santos, más néven Cristiano Ronaldo Júnior, Ronaldo legidősebb fia. A 14 éves szélső számára ez lesz az első alkalom, hogy pályára lép a portugál U15-ös együttes színeiben, amely május 12-én Zágrábba utazik, ahol május 13. és 18. között egy rangos válogatott tornán méri össze tudását.

Az U15-ös portugál válogatott keretébe a szövetség honlapja szerint csupán három külföldön futballozó játékost hívtak meg, közülük az ifjabb Ronaldo az egyetlen olyan futballista, aki nem Európában játszik. Cristiano dos Santos jelenleg az édesapjához hasonlóan a szaúdi al-Nasszr csapatában futballozik, de korábban apja előző állomáshelyein, a Manchester Unitednél és a Juventusnál is edződött.

Cristiano dos Santos tehát apja útjára lépett azzal, hogy meghívták a válogatottba. Az 1985-ös születésű Cristiano Ronaldo maga is végigjárta a korosztályos válogatottakat. Az U15-ösök között 2001 februárjában debütált, 2003-ban pedig már a felnőttek között is bemutatkozhatott. Azóta világcsúcsot jelentő 219 alkalommal lépett pályáraa portugál nemzeti csapatban, ezeken a fellépésein Cristiano Ronaldo eddig összesen 136 gólt szerzett.

Related posts