Bírósági beavatkozások német stílusban: egyedi megközelítések és jogi módszerek.
A német politikai színtér és a média korábban heves reakcióval válaszolt arra, hogy "jobboldali populisták" megpróbálták befolyásolni a legfelsőbb bíróságok működését. A Jog és Igazságosság által vezetett lengyel kormányt hasonló megvetéssel illették, mint a magyar kormányt, amelyet a közvélemény jelentős része már szinte kirekesztett. Ugyanez a jelenség jelenik meg az Egyesült Államokban is, ahol a baloldali aktivisták felháborodnak amiatt, hogy Donald Trump konzervatív jogászokkal töltötte fel a legfelsőbb bíróságot. Az eljárás azonban csak akkor válik elítélendővé, amikor ők maguk nem próbálják meg pozícióba helyezni saját politikai szövetségeseiket.
A német politikai táj képét még furcsábbá teszi, hogy a kormány egy súlyos válság küszöbén egyensúlyozik, miközben a Szövetségi Alkotmánybíróság három bírájának késlekedő jelölése várat magára. A 2015-ig tartó időszakban a bíróság mindkét szenátusának jelöltjeit a nagyobb pártok zárt ajtók mögött, egy 3:3:1:1 arányú elosztási rendszer szerint választották ki: a Kereszténydemokrata Unió és a Bajorországi Keresztényszociális Unió (CDU-CSU) három, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) szintén három, míg a Zöldek és a Szabad Demokrata Párt (FDP) egy-egy képviselőt jelölhetett. Amikor egy bírósági pozíció megüresedett, az adott párt maga választhatta ki a megfelelő jelöltet. Azonban egy alkotmánybírósági döntés gyökeresen megváltoztatta ezt a háttérszelekciós rendszert, és azóta a parlament kétharmados többséggel választja meg a bíróság tagjait, továbbra is a korábbi elosztási kulcs szerint. Az Alternatíva Németországért (AfD) és a Baloldal pedig a mai napig kiszorult az "alkotmánybírósági kartellből".
A régi pártstruktúrákból megmaradt arányok ma már nem tükrözik a valós erőviszonyokat. Az SPD egyértelműen kikerült a főáramú politikai pártok mezőnyéből, de ez a tény már nem is lényeges. Nemrégiben a CDU-CSU jelöltjei közül egy, míg az SPD képviselői közül kettő bíró került megválasztásra. Azonban van egy kis probléma: a két szociáldemokrata háttérrel rendelkező bíró komoly ideológiai kihívást jelent a polgári kereszténydemokraták számára. Ann-Katrin Kaufhold, aki elkötelezett klímaaktivista, lehet, hogy kiváló jogi szakember, de neomarxista nézeteket is vall. Egy idei esszéjében, baloldali-forradalmi retorikával, az „alapvető változás lehetőségéről” elmélkedik, amely elengedhetetlen a klímaválság kezeléséhez; álmaiban a közösségek „társadalmi-ökológiai átalakulásáról” beszél. Emellett sürgeti az Alternatíva Németországért párt betiltását is. A CDU-CSU képviselőinek még nehezebb dolga akadhatott Frauke Brosius-Gersdorf jogászprofesszor jelölésével, aki az abortuszreform kapcsán az emberi méltóság teljes körű védelmét csupán a születéstől kezdve látja szükségesnek; ez sok keresztény, életpárti aktivista és általában konzervatív körök számára is elfogadhatatlan. Brosius-Gersdorf korábban az általános oltáskötelezettség mellett érvelt, és ő is betiltaná az AfD-t, emellett gendernyelvezettel kívánja módosítani az alaptörvényt.
A konszenzusos bíróválasztás eddigi gyakorlatában jellemzően egyik fél sem merészkedett radikális jelöltek előterjesztésére. Azonban most két éleslátású, markánsan baloldali aktivista jogász neve került a szavazólapra. Úgy tűnik, hogy az SPD meglehetősen tudatosan próbálta előrébb helyezni saját embereit a politikai játszmában, hogy a jövőben megszerezhessék a dominanciát a nagy hatalmú bíróságban. Továbbá, Brosius-Gersdorf akár a testület élére is kerülhetett volna, ami újabb izgalmas fordulatot jelentett volna a bírói struktúrában.
Bár a három jogász kiválasztásáról a párt- és frakcióvezetők már elértek egy egyezséget, az utolsó pillanatban mégis meg kellett hátrálniuk, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a szociáldemokrata jelöltek közül legalább egy biztosan megbukik. Az SPD tagjai rendkívüli mérgükben dühöngtek. Jens Spahn, a CDU-CSU új frakcióvezetője – akire ráadásul a koronavírus-járvány alatt végrehajtott maszkbeszerzései miatt is óriási nyomás nehezedett – nem tudott jelentős hatást gyakorolni a helyzetre. Friedrich Merz kancellár pedig, mint annyiszor, most is külföldön tartózkodott valamilyen csúcstalálkozón, és egyáltalán nem érzékelte a saját pártján belül kialakult feszültségeket.
Miután konzervatív médiaportálok, mint például a Nius, nyíltan megkérdőjelezték, hogy a kereszténydemokraták valóban baloldali bírókat kívánnak-e választani a legfelsőbb bíróságra, az SPD éles válaszlépéssel reagált. A szociáldemokraták kijelentették, hogy a CDU-CSU a gyűlöletkeltés és a jobboldali populizmus útját járja. Most petíciót indítottak a két baloldali bírójelölt támogatására, és követelik, hogy ősszel újraválasszák őket. A CDU-CSU-val folytatott hatalmi küzdelem várhatóan élesedik, és a koalíció felbomlása sem elképzelhetetlen.
A beképzeltség és az erkölcsi felsőbbrendűség érzete nem éppen vonzó jellemzők. Hasonlóképpen, a képmutatás is távol áll a szimpátiától; például amikor valaki mások pártpolitikai okokból végzett bírósági beavatkozásait bírálja, miközben ugyanazt a gyakorlatot követi.
A szerző a Nius hírportál politikai szerkesztője és a Schuler! Fragen, was ist interjúcsatorna vezetője
