Ben Stiller szavaival élve: A kudarc gyakran abból fakad, hogy nem merjük vállalni a kockázatokat, és ezzel lemondunk a lehetőségeinkről.

Ben Stiller, aki már a hatvanadik életévéhez közelít, a nagyközönség szemében leginkább vígjátékok ikonikus alakítójaként él: a Zoolander, az Apádra ütök és az Éjszaka a múzeumban filmtörténeti pillanatai mind-mind fűződnek a nevéhez. Azonban a színész mindig is vágyott arra, hogy több legyen, mint csupán a nevetés forrása. Igazi szenvedélye a rendezés, ám ezt a vágyát csak az utóbbi évtizedben merte igazán kiélni. A New York Timesnak adott interjújában nyílt szívvel osztotta meg, hogy a Zoolander 2 milyen mérföldkővé vált számára, és hogy a híres szülei hogyan formálták életét. Emellett azt is elárulta, hogy mennyire tudatosan építette fel a karrierjét. Dián Dóri összefoglalója.

Az interjú a Stiller rendezte, az Apple TV+-on megjelenő, Emmy-díjas Különválás második évadának bemutatója kapcsán készült. A sorozat középpontjában Mark, egy férfi áll, aki egy különös munkahelyen dolgozik, ahol a munkavállalók emlékeit mesterségesen szétválasztják. Ennek eredményeként kialakul egy éles határvonal a munkahelyi és a magánéleti énjeik között.

A New York Times újságírója, David Marchese bevezetőjében arra utal, hogy Ben Stiller talán könnyedén azonosul a "megosztott én" fogalmával, hiszen karrierje valójában két párhuzamos ösvényen halad. A vígjátékokban való vicces szerepei révén érte el a hírnevet és biztosította magának a kényelmes egzisztenciát, ugyanakkor mindig is a rendezői szék iránti szenvedélye vezérelte.

Stiller kifejti, hogy karrierje fejlődése nem tudatos tervezés eredménye volt. Számára az események organikusan, a körülmények és a lehetőségek hatására alakultak.

"Nem hiszem, hogy ennyire okos lennék. Élesen emlékszem, hogy az 'Éjszaka a múzeumban' című filmet például azért vállaltam el, mert a Természettudományi Múzeum szomszédságában nőttem fel. Arra gondoltam, hogy ha gyerek lennék, biztosan nagyon élvezném ezt a filmet, és izgalmas lenne részt venni egy ilyen projektben."

A színész, akit mindenki jól ismer, elárulta, hogy bár voltak olyan álmai, amelyek eltértek a megszokottól, a legtöbb esetben, amikor egy döntés elé került, hogy elvállaljon egy vígjátékot vagy egy olyan projektet, ami igazán közel állt a szívéhez, végül mégis a megszokott szerepet választotta. "Ez mindig egy személyes döntés, amit az adott pillanat szül. A félelem pedig gyakran meghatározó tényező" - mesélte Stiller, aki egy érdekes sztorit is megosztott arról, amikor lehetősége volt, hogy új kihívások elé nézzen, de végül a biztonságosabb utat választotta.

"Ó, úgy vélem, hogy sok döntés születik a félelem hatására. A lényeg csupán annyi, hogy ez a félelem megakadályoz minket valamiben, vagy éppen ellenkezőleg, cselekvésre ösztönöz."

Egy különleges lehetőség ütötte fel a fejét, hogy szerepet kapjak a Broadway-n a Glengarry Glen Ross című darabban, éppen akkor, amikor a Derült égből Polly forgatása zajlott. Végül azonban úgy döntöttem, hogy nem élek ezzel a lehetőséggel. Talán egy izgalmas élmény lett volna, de abban az időszakban nem éreztem magam készen arra, hogy eltávolodjak attól az úttól, amit mások elvártak tőlem. A félelem és a megszokás fogságában éltem, és ez megakadályozta, hogy új irányokba kalandozzak.

Mára azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, és a színész világosan felidézi azt a pillanatot, amikor minden megfordult:

Valójában a "Zoolander 2" után alakult át a véleményem. Akkoriban az járt a fejemben, hogy "ha mindenki ezt szeretné, miért ne csinálnám meg?". A forgatás során nagyon jól éreztem magam, de hirtelen kiderült, hogy senki nem vágyott erre a filmre! Azt gondoltam, "de hát ti mondtátok, hogy valóra kellene váltanom az ötleteket!". És akkor jött a kérdés: "tényleg ennyire gyenge lett?". Ekkor ért el hozzám az a döntési pillanat, amikor mérlegelni kellett.

Nem csupán a harmadik film lehetőségének hiánya ösztönözte Stillert arra, hogy új irányokba kalandozzon, hanem az is, hogy az idő múlásával a szorongása és a félelme is enyhült benne.

"Azt hiszem, ahogy öregszel, minden megváltozik. Ebben az életszakaszban azt kérdezed magadtól: "Valóban akarom a kockázatot vállalni?

Mennyire érdekel az idézőjelesen rossz eredmény?". Már kevésbé érdekel. Ha valami nem sikerül jól, vagy rossz kritikát kap, az nem változtat semmit az életeden. Csak benned okoz rossz érzéseket. Kínosan érzed magad, vagy azt gondolod, a francba, én nyerni akartam. De a győzelem nem mindig jön el. Általában nem jön el. Szóval, a kérdés, hogy hogyan élsz együtt ezzel.

Az a fontos, hogy vállaltad kockázatot, hogy megtetted azt a lépést. A kudarc néha abban rejlik, hogy meg sem próbáljuk. Ahogy öregszel, ezt egyre inkább érzed. Olyan ez, mintha azt mondanám: "Egyszerűen meg akarom ezt tapasztalni, amíg itt vagyok"."

Ben Stiller jelenleg egy izgalmas dokumentumfilmen dolgozik, amely a híres komikus páros, Anne Meara és Jerry Stiller életére és munkásságára fókuszál. Az interjú során Stiller megosztotta, hogy milyen komplex érzelmekkel küzdött a szülei hírnevével kapcsolatban. "Ma reggel is ezen töprengtem: mennyire mélyen szeretem az apámat, de közben ott motoszkált bennem a feszültség, hogy nem akartam az apám lenni, miközben mindenki őt csodálta. Fiúként természetesen vágytam arra a szeretetre, amit ő kapott, hiszen egy csodálatos ember volt. Ugyanakkor mindig ott volt bennem az érzés, hogy 'de én magam vagyok'" - osztotta meg. Stiller azt is hozzátette, hogy sohasem vonzódott a szülei humorához, ami különösen érdekes perspektívát ad a saját művészi identitásáról.

Szerettem volna függetlenedni, saját ösvényemet taposni, mert az ő humora nem igazán ragadott meg. Ambícióm az volt, hogy komoly rendezővé váljak. Azonban amikor belemerültem a vígjátékok világába, gyorsan kiderült, hogy az, amit csináltak, nem igazán az én stílusom. Sokkal inkább a Saturday Night Live szellemisége vonzott, ahol a kreativitás és a szórakoztatás határvonalán mozogtak.

Csak idősebb koromban vált világossá számomra, mennyire értékes és jelentős volt, amit tettek.

Mindig is éreztem a támogatást, különösen apám részéről, aki folyamatosan bátorított. Anyám viszont kicsit szigorúbb kritikával illetett, ami néha kihívást jelentett számomra.

A beszélgetés végén az újságíró elővesz egy részletet Stiller apjának emlékirataiból, amely azt boncolgatja, hogy a célok eléréséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mi motivál minket. Ezután rákérdez Stillerre: vajon tudja-e már, miért választotta ezt a pályát, és mi az, ami igazán ösztönzi őt? Stiller gondolkodás nélkül válaszol:

Úgy érzem, hogy az egész folyamat lényege abban rejlik, hogy egyre inkább felfedezzem az igazi énemet. Olyan alkotásokra vágyom, amelyek hitelesek, és lehetőséget adnak arra, hogy mélyebben belemerüljek a saját belső világomba. [...] Az a célom, hogy folyamatosan közelebb kerüljek ahhoz, hogy létrehozzak valamit, ami valóban különleges és őszinte – amennyire csak lehetséges, a legmélyebb énemből származik. Ez egy olyan utazás, amelyen még mindig dolgozom, és remélem, hogy még hosszú ideig folytathatom.