Anyák napi élménypiac: minden, ami a szívnek kedves (videó- és képgaléria)

Immár második alkalommal szervezte meg a Dunamenti Polgári Egyesület és a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. közösen a vármegye termelői piacát. Az anyák napi élménypiacon ezúttal is nagy volt az érdeklődés, valamivel kevesebb árus jött el és talán vásárlóból is kevesebb volt, mint húsvét előtt. Sokan a négy napos ünnep miatt még nem kapták meg a fizetésüket, így ez is hatással volt a vásárlói kedvre.
A termelői piacok iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, és ezt a vasárnapi események is tükrözték: Bogyiszlón és Szekszárdon is megrendezték a helyi vásárokat. Szekszárdon az anyák napja jegyében szervezett élménypiac külön figyelmet fordított az édesanyákra. A látogatók több standnál is virágokkal és mézeskalácsból készült szívekkel találkozhattak. A rendezvény igazi családi program volt, hiszen az anyák, apák és gyerekek együtt fedezték fel a helyi őstermelők által kínált sokszínű termékeket.
Anyák napi élménypiac: új termékeket is hoztak a termelők
Mint ahogy a legtöbb termelői piacon, most is lehetett tapasztalni, hogy egyre népszerűbbek a házi sajt készítők, belőlük is volt legalább hat kiállító őstermelő. De mézes termékekre sem lehetett panasz. A Fogol családi méhészet termékeivel Bogyiszlóról érkezett. Fogol István elmondta, 200 körül van a méhcsaládjainak a száma. Ők a szerencsésebb méhészek közé tartoznak, mert nem volt náluk akkora méhpusztulás, mint amiről a többiek beszámoltak. Hat fajta mézet és számtalan édesített terméket kínáltak, például málnás, epres, bodzás, mentás, levendulás mézet. Emellett apiterápiás házat is működtetnek. Ez az allergiában, asztmában, krónikus köhögésben szenvedőknek segít a gyógyulásban.
A Zéti családi vállalkozás bükkfán füstölt, olívaolajban eltett fürjtojásokat kínál, amelyek igazi különlegességet jelentenek a helyi piacon. A családfő elmondása szerint körülbelül 300 fürj él a farmon, amelyeket gondosan nevelnek. Két éve kezdték el a tojások értékesítését, főként a termelői piacokon népszerűsítik termékeiket, de a közösségi médián keresztül is elérhetők. Ezek a fürjek igényes állatok, akik különleges bánásmódot igényelnek: nyáron hűsítő fürdetésre, télen pedig kellemes meleget biztosító fűtésre van szükségük. A tojásokat változatos ízesítésekben kínálják, így bárki megtalálhatja a kedvére valót, legyen szó chilis, lilahagymás, medvehagymás vagy fokhagymás változatról. Minden falat egyedi élményt nyújt, és a helyi ízek kedvelőinek igazi kincset jelentenek.
Aszalt gyümölcsök, homoktövisből készült ízletes lekvárok, valamint füstölt finomságok varázsolják különlegessé az ízek világát.
Csonka Miklós Kecelről érkezett, hogy bemutassa gyümölcsből készült ínycsiklandó aszalványait. Az aszalványok mellett lekvárokat és szörpöket is kínál vásárlóinak. Elmondása szerint az alapanyagok mind saját gyümölcsfáiról származnak: meggy, cseresznye, szilva, alma és barack. Éveken át tartó kísérletezés után sikerült megtalálniuk azt a módszert, amellyel tartósítószer nélkül is megőrizhetik az aszalt gyümölcsök friss ízét.