A középkori Bibliák kódexmásolói szokatlan és sokszor merész képekkel díszítették a lapokat, így személyre szabva a szent szövegeket.

A könyvmásolók élete nem volt épp sétagalopp: hidegben, sötétségben, éhségtől gyötörve fáradoztak, hogy újabb és újabb Bibliák, kódexek láthassanak napvilágot. A könyvnyomtatás még gyerekcipőben járt, a tudás és a könyvek az egyház keze alatt összpontosult, amelynek feladata volt a másolás. A szerzetesek munkája sem a földeken, sem a scriptoriumban, vagyis a másoló műhelyben nem volt könnyű, ezért idővel elkezdték keresni a szórakozási lehetőségeket. Ekkor született meg a Perverz Biblia, amely ma már csupán 15 példányban lelhető fel a világ különböző könyvtáraiban és múzeumaiban.

Ha láttunk már közelről középkori kódexet, szent irat másolatot, feltűnhetett a díszes iniciálék vagy lap szélén található rajzok részletgazdagsága, de ha van egy komolyabb nagyítónk is, ledöbbenhetünk, mi mindent hordtak össze a másolók.

A XIV. századi flamand illusztrátor, Jehan de Grise bruges-i műhelyében annyira elengedte a fantáziáját, hogy egy Nagy Sándor románcát leíró történetet nyúlvadászattal díszített, de ezt sem a hagyományos módon, mert kis képein a nyúl vadássza le az embert, és cipeli a hátán, vagy a pöttöm ember szorong a fa tetején, mert lent a nagy vérnyúl várja őt. De Grise bizonyára nagyon unatkozott, mikor Nagy Sándor történetét írta, így kanyarodhatott el a nyulak felé - ahogy ma a szülők a szülői értekezleten összefirkálják jegyzeteiket, a gyerekek díszítik füzeteiket fizika órán vagy a banki alkalmazottak rajzolgatnak kamatlábakat az értekezleten. Gondoljunk bele, ez a firkálós műfaj is el fog tűnni nemsokára, mert lassan már a papír is kikopik a mindennapi használati tárgyak közül, nemhogy a toll. Így aztán még érdekesebb, mi is történt a könyvnyomtatás előtt a másoló műhelyekben.

A VIII. század táján a népesség túlnyomó része sem írásra, sem olvasásra nem volt képes, a tudás kulcsát a papság őrizte. Az apátságok könyvtárai a korábbi évszázadok matematikai, geográfiai, természettudományos és vallási értekezéseit rejtették magukban. A bűneikért vezeklő szerzetesek éjt nappallá téve, fáradhatatlanul másolták a könyveket a hideg scriptorium falai között, görcsös ujjakkal és mély elhivatottsággal. Alcuin, az angol költő, a VIII. században így fogalmazott:

A másolók csendes elmélyülésben dolgoztak, a tollak finom kaparása volt csupán az elfogadható hang, minden más zaj tilos volt. A napi limit csupán 200 sorra rúgott, ami azt jelentette, hogy a Biblia lemásolása egy egész évig is eltarthatott. A folyamatos némaság, az állandó ülőmunka és a monotonitás azonban gyakran unalomhoz és álomkórhoz vezetett. Ám a mesterek nem adták fel; úgy döntöttek, hogy a lap szélén apró rajzokat és kis mondatokat firkálnak, így cselezve ki a szürke hétköznapokat. Ezek a margináliák, a margóra írt jegyzetek, a kreativitásuk szikráit hozták el a monoton feladatok közé.

Ezek között található néhány panasz a megpróbáltatásokkal teli munkára és az idő lassú múlására: "Hála Istennek, hamarosan sötétedik" vagy "Most, hogy mindent lemásoltam, az isten szerelmére, adj egy kortyot!". Mások a hideg, a tinta minősége, a gyenge pergamen, fájó izmaik és fáradt szemeik miatt sóhajtoznak és keseregnek. Ám van, aki a panaszok helyett inkább a humorhoz folyamodik, és groteszk rajzokkal színesíti a szakrális szövegeket, ezzel is enyhítve a monotonitást.

A XIII. századtól kezdve a francia, angol és holland kéziratok margóin különös, szürreális illusztrációkat fedezhetünk fel, amelyek között csigákkal vívó lovagok, fegyveres nyulak és dudán játszó majmok is helyet kapnak. Ezt a sajátos műfajt drôlerie-nek, illetve drollery-nek nevezik, ami a papok és szerzetesek, valamint vallási szertartások ironikus kifigurázását jelenti. E művészeti forma a szent és a pajzán, a komoly és a komikus világát ötvözi, így egyedi és szórakoztató perspektívát kínál a középkori gondolkodásra.

Az áldozati szertartás színhelyén különös lények gyűlnek össze: állatok és hibrid alakok egyesítik erejüket, hogy részesüljenek a szent rítusban. Papok vívnak nőkkel, miközben a testtartásuk és gesztusaik mindent elmondanak a kapcsolatuk mélységéről. Apácák egy fáról gyűjtögetik a különös gyümölcsöket, melyek péniszek formájában lógnak, hogy megtölthessék különleges kosaraikat. A világ tele van olyan élőlényekkel, akik határokon túl léteznek: félig emberek, félig állatok, emberfejű kakasok és kutyák, vagy éppen halakból kinövő emberek. Megjelennek a sárkányok is, elefántfejjel a hátukon, akiket orgonán játszó majmok kísérnek. Ezek a különös figurák néha szorosan kapcsolódnak a szöveghez, illusztrálva annak mondanivalóját, máskor viszont később, a szöveg eredeti másolatának elkészítésekor bukkannak fel a rajzok. Az ilyen látványos képi világ gazdagítja a történeteket, új dimenziókat adva a szavakhoz.

A Rutland Zsoltároskönyvben található meztelen férfi és a majomra támadó figura szokatlan és provokatív ábrázolás, amely a középkori művészet szatirikus és szimbolikus elemeit tükrözi. Ezek az illusztrációk valószínűleg arra szolgáltak, hogy a nézők figyelmét felhívják a társadalmi normák és értékek megkérdőjelezésére, vagy éppen ellenkezőleg, hogy egyfajta figyelmeztetést adjanak a bűnös viselkedés és annak következményeiről. Az Ormesby Zsoltároskönyv trombitázó férfi és a lófejű fiú szintén zavarba ejtő és provokatív kép, amely a szexualitás és a hatalom furcsa keverékét ábrázolja. A trombita fújása ebben az esetben talán a hatalom kifejezésére vagy egyfajta groteszk szórakoztatásra utalhatott, ugyanakkor a társadalmi tabuk és a normák áthágásának szimbóluma is lehet. Ezek a különös és sokszor trágár ábrázolások a középkori zsoltároskönyvekben valószínűleg a nézők provokálására, szórakoztatására, vagy akár a vallási tanítások ironikus megközelítésére szolgáltak. Az efféle műalkotások gyakran a mindennapi élet és a társadalmi viszonyok kritikáját fogalmazták meg, egyfajta kíméletlen tükörként állva a korabeli társadalom előtt.

Nyilvánvaló, hogy amikor egy püspöki süveget viselő róka prédikál a libák előtt, a művész a "nyáj" ostobaságára reflektál, amely vakon követi az egyház tanításait, elfogadva minden szót, mint valami megkérdőjelezhetetlen igazságot. Renaud de Bar, Metz püspöke, valószínűleg sok viccel és pajkos ábrázolással teli breviáriumot kapott rokonaitól, amely tele volt szórakoztató jelenetekkel. Ezen illusztrációk között találkozunk olyan harcosokkal, akik kézben tartják saját fejeiket, vagy éppen egy kutyacsapattal, amely egy nyulak által őrzött várat ostromol. Ez a metafora a középkori olvasók számára egyértelmű üzenetet hordozott: a nők meghódítására utal, nem csupán a szívük, hanem a testük vonatkozásában is.

A vitéz lovagok a csigák hatalmas seregének fenyegetése elől menekülnek, mint akiket valami különös varázslat kerített hatalmába.

Sajnos nem sokkal később beköszöntött a könyvnyomtatás kora, és ezzel a másoló szerzetesek fáradozásai már nem voltak annyira szükségesek. De a nyomdászok sem tartották magukat komor egyéneknek. 1631-ben Londonban két nyomdász előrukkolt egy Bibliával, amelyben a "ne paráználkodj" parancsolatban csupán a "paráználkodj" szöveg szerepelt. Hogy ez véletlen baki volt-e, vagy szándékos elírás, az máig rejtély. Mivel sok írnok dolgozott a nyomdákban, elképzelhető, hogy valaki a szerzetesek csendes lázadásának szellemében cselekedett. A két nyomdászt végül felelősségre vonták, elvették a működési engedélyüket, és pénzbírsággal sújtották őket – de végül ezt a büntetést elengedték.

Az elgépelés az 1631-es "Perverz Bibliát" - avagy Gonosz Bibliát, amit a Bűnösök Bibliájának is neveznek - a gyűjtők kedvencévé tette, annál is inkább, mert alig maradt belőle. A legtöbb példányt az egyház megsemmisítette, ma 15-ről tudnak, egy van a New York-i Közkönyvtárban, egy Houstonban a Bibliamúzeumban és egy a londoni British Libraryben.

2023-ban a Canterbury Egyetem egyik kutatója azonosított egy példányt a Római Nemzeti Központi Könyvtárban, ezt 2013-ban digitalizálták és online is elérhető.