"A Jóisten mindig is védelmezett és támogató volt az életem során" - egy különleges beszélgetés Hegedüs Csaba olimpiai bajnok birkózóval - Mandiner.
A birkózólegenda, aki már 77 éve éli meg a kihívásokat, még mindig tele van energiával: gyerekeknek adja át tudását, és izgalmas élménybeszámolókkal szórakoztat. Meséi között találkozhatunk a súlyos autóbalesetével, amely nemcsak testét, hanem jellemét is formálta. Az apósával, Sinkovits Imrével lefolytatott vasárnapi ebéd utáni diskurzusai pedig mély nyomot hagytak benne. Emlékezetes életútjáról szóló könyvének címe is beszédes: "Átmegyünk a falon" – utalva ezzel arra, hogy az akadályokat mindig le lehet küzdeni.
Eszébe jutott, hogy jövőre már egy évtizede, hogy eltávolították a Magyar Birkózó Szövetség elnöki székéből, amelyet hosszú 23 éven át töltött be?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem foglalkozom vele. Nem azzal kelek és fekszem, hogy mióta váltottak le, hiszen nyolcéves korom óta szerelmes vagyok a birkózásba. Voltam olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 11 évig szövetségi kapitány, majd 23 évig szövetségi elnök, ráadásul a FILA, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökségi tagjaként is dolgozhattam szeretett sportágamért, úgyhogy nincs hiányérzetem.
Jelenleg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia nagyköveteként tevékenykedik. Milyen élményekkel és kihívásokkal teli egy napja?
Sok közeli ismerősöm gyakran érdeklődik tőlem, hogy a 77. életévemben miért nem lassítok le. A válasz pedig rendkívül egyszerű: a birkózás az életem szerves része, nélküle nem tudnék létezni! Az edzések előtt és után végzett közös elemzések a fiatalokkal mindig örömmel és elégedettséggel töltenek el. Különösen akkor, amikor esténként a kollégiumban csillogó szemekkel hallgatják az élménybeszámolóimat. Ilyenkor tudom, hogy érdemes folytatnom, és hogy valóban a helyemen vagyok. Emellett, amikor az egészségem és az időm engedi, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületével, a Mathias Corvinus Collegium közreműködésével az országot járjuk. Élménybeszámolókat tartunk, sőt, gyakran az országhatárokon túlra is ellátogatunk.
Korábban említette, hogy csatlakozik a fiatalokhoz az edzések során. Még mindig így van ez a mai napig?
Nem az erőnlétemmel van a gond, de nem akarok úgy járni, mint drága mesterem, Matura Miska bácsi, akit annak idején mi emeltünk föl a szőnyegről, miután bemutatta nekünk a vállfelszedést. Egy idő után tudomásul kell venni és elfogadni, hogy az ember hány éves.