Tíz éven át ragaszkodott hozzá, holott már régóta el kellett volna vetnie: a következmények végzetesek lettek.

Megszünteti bérletrendszerét a BKK: mutatjuk, mi jön helyette
Egy tajvani férfi esete figyelmeztetésként szolgálhat mindazoknak, akik éveken át ugyanazt a termoszt használják anélkül, hogy lecserélnék. A férfi tíz éven keresztül naponta ebből a rozsdásodni kezdő fémpohárból fogyasztotta forró italait. A látszólag ártalmatlan rutin végül súlyos egészségkárosodáshoz vezetett.
Az ATVNewsOnline híradása szerint egy férfi mindennap forró, savas italokat, például teát vagy kávét öntött megkopott termoszába. A fém tartály állapota egyértelműen aggasztó volt, hiszen már láthatóan rozsdásodott, mégis kitartóan használta, anélkül, hogy a cserére gondolt volna. Az elhasználódott termosz miatt azonban idővel nehézfémek, mint például ólom, oldódtak ki az italába, amelyeket ő tudtán kívül fogyasztott el. Tíz év elteltével, amikor már súlyos általános rosszulléttel küzdött, orvoshoz fordult, ahol gyorsan kimutatták nála az ólommérgezést. Az állapota sajnos tüdőfertőzéssé súlyosbodott, és hiába próbálták az orvosok megmenteni, végül a szervezete feladta a harcot. Egy évvel később, a tüdőgyulladás szövődményei következtében sajnos életét veszítette.
Az orvosi szakvélemény alapján világosan megállapítható, hogy az eset szoros összefüggésben áll a hosszú ideig használt termoszpohárral, különösen annak fém összetevőivel, valamint a savas italokkal, amelyekkel érintkezik. Szakértők figyelmeztetnek arra, hogy a nem megfelelő anyagokból készült termoszok használata, különösen ha azok éveken át nem kerülnek cserére, súlyos egészségügyi kockázatokat rejthetnek. A forró és savas italok – mint például tea, kávé, gyümölcslé, tejtermékek, szénsavas üdítők, vagy akár alkoholos italok – kölcsönhatásba léphetnek az elhasználódott fémfelületekkel, ami miatt mérgező anyagok oldódhatnak ki, és ezek a szervezetbe juthatnak.
A tajvani eset után orvosok öt fontos szabályra hívják fel a figyelmet a termoszhasználattal kapcsolatban:
Ez az esemény fájdalmasan emlékeztet arra, hogy még a legártatlanabbnak látszó szokások is súlyos következményekkel járhatnak.